A Life.hu hamarosan bemutatja a Csalfa karma című új websorozatát, mint ahogy már jeleztük korábban. A premier május 23-án 12 órakor lesz. A Barátok közt készítőinek új sorozatának fő karaktereit ifjú színészek játsszák, köztük Herrer Sára, aki „Mizu” jazz-es feldolgozásával vált közismerté. Napokon belül kitesszük a Csalfa karma első ajánlóját, de addig is további részeltek a szériáról az Origo közleményében:

Hazánk első romantikus websorozata, a Csalfa Karma 2011. május 23-án, délben debütál a Life.hu-n. A történet örökzöld témát, egy szerelmi háromszöget dolgoz fel, mindezt meglehetősen szerencsétlen felállásban, hiszen a háromszög két csúcspontját egy nővérpár alkotja. Mindketten – tudtuk nélkül – ugyanarra a pasira hajtanak. A fő irányelv szerint mindenkinek megvan a maga párja, de ha nem karmájuk szerint cselekszenek, könnyen lehet, hogy elkerülik egymást…

A Csalfa Karma főszerepeit tehetséges fiatal színészek játsszák. A testvérpár egyik tagja a tiszta lelkű, kreatív, de visszahúzódó Anna. Őt a Kesh Zenekar énekesnője, Herrer Sára alakítja, aki a Fluor „Mizu” dalának jazz-es feldolgozásával robbantott, klipjét többszázezren töltötték már le a videómegosztókról. Színésznőként szerepelt többek között a Sorstalanságban, az Életképekben, a Casinoban, illetve a Szégyenben is. A másik lánytestvér a rendkívül dögös modell, minden férfi álma, Szonja, aki bármire képes azért, hogy végre megállapodhasson. Őt Bátyai Éva, a Győri Nemzeti Színház tagja testesíti meg. Az alfahím pedig Robi, aki nem is tudja, mekkora döntés előtt áll – szerepét a Szegedi Nemzeti Színház színésze, Rédei Roland játssza.

hirdetés

Az Origo Zrt. megrendelésében készülő – a magyar piacon teljesen új műfajként debütáló – alkotás egyenként 7 perces részei hétfőn-szerdán-pénteken kerülnek ki a Life.hu női portálra, összefűzött részeit pedig vasárnaponként adja a LifeNetwork TV. A Csalfa Karma 24 webizódjának gyártója a Barátok köztöt is jegyző Magyar Grundy UFA.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna