A Volosinovszki György által játszott Szántó Áron karaktere a Berényi család egyik legnagyobb ellensége volt. Elrabolta Gergő barátnőjét, Adélt, Szonjával elüttette magát és felgyújtotta a Berényi Kft által épített gyermekotthont. A sorozat története szerint tavaly lecsukták, így egy jó ideje nem volt látható a szériában. Volosinovszki György azonban a mai Barátok köztben visszatér – tudta meg a SorozatWiki.
„Óriási boldogság számomra, hogy ehhez a nagy családhoz tartozhatok, mert itt emberileg és szakmailag is jól érzem magam. Kihívás számomra, hogy ilyen szélsőségesen negatív karaktert alakítok, és bár tudom, hogy ez a figura nagyon megosztó, de ezáltal nagyobb figyelmet kap. Az biztos, hogy Szántó Áron az elkövetkezendő hetekben válogatott gonoszságokat akar majd véghez vinni, de egy megdöbbentő fordulat új megvilágításba helyezi” – mesélte Volosinovszki György.
Szántó Áron a történetbe úgy kerül vissza, hogy Nóra váratlanul olyan információhoz jut, melynek segítségével talán kihozhatja a kómában fekvő Miklóst a börtönből, aki azért került rács mögé, mert magára vállalta a gyermekotthon felgyújtását. A karakter visszakerülése miatt, így a következő hetekben komoly izgalmak várhatnak a Barátok közt nézőire.
Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat
17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra
Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra
Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei
Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese
Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre