A TV2 maszkos műsora, a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada február 16-án debütált és 7 adás került belőle képernyőre. A produkciót nem nézték olyan sokan, mint az RTL hasonló műsorát, az Álarcos énekest, de jó nézettsége volt. A SorozatWiki elsőként vette észre a TV2 tévés promójából, hogy a Nicsak, ki vagyok? november 22-én tér vissza a második évadával, a show vasárnap esténként 18:50-kor lesz látható. Így tavaszhoz hasonlóan most is az Álarcos énekessel szemben lesz képernyőn, mely ismét érdekes nézettségi versenyt hozhat.

A Nicsak, ki vagyok? megújult zsűrivel tér vissza, az új évadban ismét két, celebekből álló csapat találgatja majd, hogy kik rejtőzhetnek a látványos kosztümök mögött. A Kajdi Csaba által vezetett Pápai Joci és Mádai Vivien hármas az Ábel Anita csapatához tartozó Csonka Andrással és Király Viktorral versengenek majd a pontokért. A műsorban ezúttal is négy új maszk mutatkozik be minden adásban, a szereplők három körben adnak elő produkciókat. Őket a hangjuk, mozgásuk alapján kell felismerni a két sztárcsapatnak. A Nicsak, ki vagyok? második szezonjának újdonsága lesz az úgynevezett „szuperképesség”, amely a szereplők egy-egy érdekes hobbiját, ügyességét mutatja be.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés