A Trónok harca 8. évadában nem volt románcokból hiány, ezek azonban többnyire rosszul végződtek. Havas Jon leszúrta Daeneryst és Jaime Lannister is csúnyán elbánt szeretőjével, Brienne-nel. Az aranykezű férfi ugyanis fogta magát és inkább visszament Királyvárba, hogy Cersei-jel együtt vállalja sorsát. Gwendoline Christie, aki a sorozatban a lovagnőt alakítja, és a Star Warsban is emlékezetes volt Captain Phasmaként, a Deadline-nak adott interjút arról, milyen mérhetetlenül csalódott volt Jaime árulása miatt.

“Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nagyon mérges voltam. Együtt éreztem Brienne-nel, hiszen óriási bátorságra volt szükség a részéről, hogy végre megélje a nőiességét. Mindig is úgy képzeltem el a karakteremet, mint aki rendkívül emocionális, és ez brutális fizikai erővel párosul. Azonban a férfi, aki nemrég még lovaggá ütötte őt, el is árulta. Színészként persze izgatott voltam, hiszen új mérföldkőhöz érkezett Brienne és Jaime kapcsolata. Nikolaj Coster-Waldauval közel 7 évig dolgoztunk azon, hogy a két szereplő dinamikáját kialakítsuk, így keményen odatettem magam és élveztem is, amikor ennek a történetszálnak a lezárását felvettük” – mondta el Gwendoline Christie, aki hozzátette, számára a legfelszabadítóbb pillanat a 8. évadban az volt, amikor Brienne-t lovaggá ütésekor először láttuk mosolyogni. (Fotó: HBO)

hirdetés

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre

56 évesen elhunyt Julian McMahon, a Kés/Alatt és az FBI: Most Wanted sztárja

hirdetés