Az év utolsó hónapjában egy vadonatúj török sorozat érkezik az egyik országos csatornára. December 7-én lesz az Isztambuli menyasszony (Istanbullu Gelin) magyarországi premierje a Dunán. A produkció hazájában 2017-2019 között került képernyőre és olyan sikeres volt, hogy 3 évad készült belőle. A török számozás szerint 87 részes, melyből az első szezon 16 epizódból áll. Viszont ott egy-egy epizód 120 perces, a köztévé pedig 45 perces adásokra bontja, így a produkció első szezonja várhatóan január vége előtt nem fog befejeződni.
A főszereplő Süreyya (Asli Enver, Golden Butterfly Award 2017), zenélésből, éneklésből próbálja fenntartani magát szülei halálát követően. Egy átlagosnak induló reggelen megismerkedik Farukkal (Özcan Deniz), az évszázados tradíciókkal rendelkező családból származó, rangos és vagyonos vállalatvezetővel. Két teljesen különböző világ találkozása ez, és egy mindent elsöprő szerelem kezdete. Kapcsolatuk nem indul könnyen, cselszövéseket, féltékenységet, családi hagyományokat kell a szerelmüknek legyőznie. A pár az anyai vasakarat előtt sem hátrál meg és házasságot köt. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Süreyya, a nagyvárosi lány átlépi a 400 éve fennálló család és villa kapuját. Az erőskezű Esma asszony továbbra sem hajlandó elfogadni fia döntését, ezzel kezdetét veszi a cselszövések árja. Szétválasztásuk célja minden eszközt szentesít.