Tavaly november 1-jén tért vissza Friderikusz Sándor egy vadonatúj műsorral az RTL Klubra. Az Életünk története 6 vasárnap este jelentkezett az Álarcos énekes után, azonban kifejezetten rossz nézettséget hozott. Március 1-jén ennek ellenére érkezik a produkció 2. évada, melyben a legendás műsorvezető ismét rendhagyó időutazásra viszi a sztárpárokat. Az Életünk története új napon, vasárnap helyett hétfőn 22:10-kor lesz látható. Részletek az RTL Magyarország közleményében:

„A műsor szerkesztői alapos előtanulmányokat folytattak: egy-egy meghívott páros kapcsán kutattak szüleik, nagyszüleik múltjában, igénybe vették genetikai szakemberek tudását, hogy a lehető legreálisabban állítsák elő azt az arcot, azt a külsőt, amilyenné nagy valószínűség szerint 20-40 évvel később válhatnak vendégeink” – mondta Friderikusz Sándor, az Életünk története házigazdája.

A műsort a Magyar Film- és Média Akadémia gyártja, producere Máté Krisztina. „Az Életünk története első évadát a nézők nagyon szerették, rengeteg levelet és kommentet kaptunk a műsor alatt és után is. Külön öröm, hogy a nagyközönség mellett a sajtóban is jó visszhangja volt ezeknek a beszélgetéseknek. Hiszek abban, hogy a mostani évad párosainak utazása legalább ennyire elgondolkodtató, megható, vagy éppen felkavaró lesz majd” – tette hozzá Máté Krisztina.

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban

Megvan, hogy mikor jön az Enola Holmes 3. a Netflixre

Háromnapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Hangulatos előzetest és premierdátumot kapott a Sárkányok háza 3. évada
