A Magyarországon bemutatott televíziós műsorokra jellemző, hogy külföldről vett formátumot készítenek el és alig van a piacon hazai fejlesztés. Persze így van ez sok más piacon is, ezért is nagy dolog, amikor egy kifejezetten helyi műsor kerül képernyőre. Ma este azonban pont egy teljesen magyar vetélkedő indul végre! A Bezár a bazár után, 20:45-kor érkezik a TV2-re A Bank, Stohl András műsorvezetésével. A vadonatúj műsor pedig mától minden hétköznap este látható lesz a csatornán.

A Bankban a játék két részből áll majd, az elsőben 2 játékosduó párbajozik egymással, akik 4-4 kérdést kapnak és azok kerülnek a következő fordulóba, akik nagyobb összeget gyűjtenek össze válaszaikkal. A második forduló fő szabálya úgy szól, hogy 6 kérdés, 6 perc, 60 millió forint. A nyertes pár egyik tagja ekkor kérdésekre válaszol, a másik pedig trezorokat nyitogat. A 2-es, 4-es és 6-os kérdések kiemeltek, extra trezorokkal. Jó válasz esetén a trezorokban található összegek hozzáadódnak a nyereményhez, a rossz megoldásokért viszont levonás jár.

A végső, mindent eldöntő kérdésre a pár mindkét tagjának külön-külön kell jól válaszolnia. Ha A Bank mindkét játékosa jól válaszol a megadott egy percen belül, hazavihetik a nyereményt. Amennyiben viszont nem ugyanazt jelölték, a trezorokat nyitogató játékos a pénzt felére csökkentve eldöntheti, hogy saját vagy párja válaszát tartsák meg végső opcióként. A műsorban olyan játékosok szerepelnek majd, akik jól ismerik egymást, mert A Bank a kölcsönös bizalomra fog építeni.

hirdetés

A Bank teremben egyszerre van jelen a patinás múlt és a jelen, a hazai televíziózás során először, 4K-s LCD paneleket használtak a díszletben. Így látványban egy igazán high-tech műsorra számíthatunk. A produkció különlegessége lesz Dia, A Bank teremőre is, aki egyébként civilben Európa-bajnoki ezüstérmes szumós. A Bankot a Media Factory készítette, a hazai műsorgyártónak több produkciója is fut és futott a TV2 Csoport csatornáin.

Hogy miként sikerül Stohl András A Piramis utáni visszatérése és milyen lesz a legújabb magyar kvízműsor? Kiderül mától minden hétköznap 20:45-kor a TV2-n!

(A cikket a Media Factory támogatta.)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna