A Jóban Rosszban 2005 óta fut a TV2 Csoport csatornáin. A széria most kap egy internetes háttérműsort, melyben a kórházas sorozat szereplői, Bugár Anna, Nyári Darinka, Kiss Ernő Zsolt és Suhajda Dániel az otthonaikban beszélgetnek majd vendégeikkel. A JR Sztorik – Különjárat március 31-én 18 órakor indul a JR-Sztorik Facebook-oldalán. Részletek a TV2 Csoport közleményében:

A korábban #nofilterlive néven indult kezdeményezés március 31-én szerdán 18 órakor JR Sztorik néven folytatódik. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel a koronavírus okozta körülmények miatt első alkalommal Zoom-on fog bejelentkezni a JR Sztorik – Különjárat című beszélgetős műsorban a Facebookon. A műsor vendége ezúttal Sári Évi lesz, aki nemrég epizódszereplőként tűnt fel a Super TV2 sorozatában.

Nyári Darinka elmondta: a JR Sztorik elsősorban a sorozat nézőihez, rajongóihoz szól. A Jóban Rosszban csapata csupa remek emberből áll, legyen szó színészről, kreatívról vagy stábtagról, és szeretnék, ha ezt a nagy családot a közönség is megismerhetné. Kiss Ernő Zsolt kiemelte: a műsort maguk szerkesztik, vágják és folyamatosan keresik az ehhez szükséges technikai lehetőségeket. Most megújult formában jelentkezik majd az élő háttérműsor több kameraképpel, animált grafikákkal, extra tartalmakkal.

hirdetés

A műsor célja, hogy kulisszatitkokat, érdekességeket áruljanak el az immár 16 éve futó kórházsorozatról, ugyanakkor a kötetlen beszélgetésekben a színészek családi élete is rendszerint szóba kerül. A rajongók exkluzív tartalmakat, kimaradt jeleneteket és kulisszák mögötti videókat láthatnak a tv2play.hu/jobanrosszban oldalán.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban