A múlt héten láthatták utoljára a nézők Hannát, a Barátok közt egyik fontos szereplőjét. A fiatal lányt alakító színésznő, Nyári Diána ugyanis terhessége miatt volt kénytelen nyolc év után kiszállni a sorozatból. A készítők pedig úgy írták ki Hannát a történetből, hogy az életveszélyes balesetet szenvedő, majd lebénult lányért hazajött Olaszországból Berényi Claudia, hogy magával vigye egy külföldi klinikára. Alig hogy elbúcsúztak a nézők Hannától, a héten egy újabb ismert arctól kell elköszönniük, méghozzá végleg.

A péntek 13-án adásba kerülő epizódban ugyanis tragikus körülmények között meghal az egyik fontos szereplő – tudta meg a Blikk. “Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a sorozat szereplői ugyanolyan kihívásokkal szembesüljenek, mint a való életben, ahol sajnos szintén előfordulnak halálesetek, mint a Barátok köztben is. Ráadásul a huszadik évünkben jobb, ha a nézőink hozzászoknak a váratlan fordulatokhoz” – nyilatkozta az újságnak Szerencsés Gabriella, a sorozat kreatív producere.

A készítők ráadásul úgy szeretnék izgalmasabbá tenni a sorozatot, hogy ezen a héten minden nap felkerül egy kis videó a Barátok közt honlapjára, ahol öt szereplő is elmondja, mi indokolná az ő halálukat. A péntek 13-án, 19:40-kor adásba kerülő részben Natasa, Aliz, Ádám, Rudi vagy Krisztián veszíti életét tragikus körülmények között. A nézők ezen a linken szavazhatnak arról, szerintük melyik szereplő hal meg pénteken, a szavazók között pedig egy két fős stúdiólátogatást és Barátok köztös nyereményeket sorsolnak ki. A történetet, azaz hogy melyik szereplőtől kell elbúcsúzni, nem befolyásolják a nézők szavazatai, ugyanis az epizódok forgatókönyveit jó előre megírják, és le is forgatják. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban