Hétfőtől műsorváltozás volt az RTL Klubon, a háború miatt az RTL Híradó – Késő esti kiadása a korábbiaknál jóval előbb, már 21:20-tól jelentkezik. Azóta az események miatt, hétfőtől további, kisebb változások voltak a csatorna hírműsoraiban. Az említett késő esti kiadás a múlt hétig felvételről került képernyőre, azonban hétfőtől élőben látható – tudtuk meg az RTL Magyarországtól. Ezen kívül, eddig Szabados Ágnes és Rábai Balázs vezették a késő esti híradót, hétfő óta azonban rajtuk kívül, egy-egy alkalommal Erős Antónia és Szellő István tartották azt.
“A hírigazgató, Kotroczó Róbert egyetértésével Erős Antónia, Szabados Ágnes, Szellő István és Rábai Balázs egymással is egyeztetve igyekszik kialakítani egy olyan beosztást az esti élő adásra, hogy a tehermegosztás a lehetőségekhez mérten egyenlő legyen és minél kevesebb alkalommal kelljen a késő esti élő adás után a másnap kora reggeli élő adásba ugyanannak mennie.”
– indokolta a döntést a tévétársaság a SorozatWikinek.
További változás – ahogy a nyilatkozatban is említve lett -, hogy a korábban felvételről sugárzott reggeli hírösszefoglaló is élő lett. Egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz ilyen korai időpontban az RTL Híradó – Késő esti kiadása, és a reggeli, illetve a késő esti hírműsor meddig marad élő. Az viszont jól látszik, hogy a háború kitörése óta nagyon megnövekedett az igény a hírműsorok fogyasztására. Minden csatorna Híradójának nézettsége nőtt, de különösen igaz ez az RTL Híradó esti kiadására.

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre
