A SkyShowtime decembert követően 2025 első hónapja során is több premierrel jelentkezik majd, azonban a streaming szolgáltató most is csak a legfontosabbakat teszi közzé. Ezúttal 5 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek közt szériák és filmek is találhatóak. Januárban többek közt egy tavaly debütált mozifilm, Michael Fassbender és Richard Gere új szériája, egy ismert produkció előzménysorozata és egy adaptáció is bekerül a kínálatba.

Motorosok

Január 2-án tripla résszel debütált az Ella Purnell főszereplésével készült Aranyom (Sweetpea). A 6 epizódból álló 1. évad további részei hetente kerülnek be a kínálatba. CJ Skuse azonos című könyvének adaptációjában Rhiannon egy jelentéktelen személyiség, az emberek egy pillantásra sem méltatják. A munkahelyén állandóan elmarad az előléptetése, a srác, aki tetszik neki, nem akar tartós kapcsolatot, az apja pedig nagyon beteg. Aztán hirtelen minden a feje tetejére áll az életében, és elveszti az önuralmát. Az élete átalakul, miközben új, mámorító erő járja át.

5-én vált elérhetővé A Fekete Özvegy (Black Widow) című dokumetumfilm-sorozat mindhárom epizódja. Dena Thompson merész és karizmatikus nő, aki 20 éven keresztül folyamatosan bántalmazta és kihasználta mindhárom férjét, fizikailag, érzelmileg és pénzügyileg is, mielőtt végül elkapták és börtönbüntetésre ítélték. Most, hogy kiszabadult a börtönből, az áldozatai úgy döntöttek, hogy töviről hegyire elmesélik a saját történetüket.

7 hónappal a hazai mozis premiert követően, január 18-tól a SkyShowtime-on is megtekinthető lesz a Motorosok (The Bikeriders). A Danny Lyon címadó fotógyűjteménye által inspirált és az 1960-as évek Chicagójában játszódó film egy fiktív motoros klub, a Vandálok történetét meséli el, amely egy évtized alatt baljóslatú bandává alakul át. A dráma legfontosabb szerepeiben Jodie Comer, Austin Butler, Michael Shannon, Mike Faist, Norman Reedus és Tom Hardy látható.

27-én dupla résszel debütál a platformon a Michael Fassbender és Richard Gere főszereplésével készült Az ügynökség (The Agency) 10 epizódos 1. szezonja. A produkció minden héten új epizóddal jelentkezik majd. A kém thrillersorozatban egy titkos CIA-ügynök azt a parancsot kapta, hogy adja fel titkos életét, és térjen vissza londoni állomására. Azonban amikor hátrahagyott szerelme újra feltűnik, érzelmeik ismét fellángolnak. Karrierje, valódi identitása, küldetése és szíve vágyai között nagy csata dúl.

Január 30-án kerül be a kínálatba a Dexter: Eredendő bűn (Dexter: Original Sin) 1. etapjának első három epizódja. A 10 részes évadból ezt követően hetente egy új epizód érkezik a streaming szolgáltatóra. A sorozat 1991-ben, Miamiban játszódik, és Dexter életének azon szakaszát mutatja be, amikor diákból bosszúálló sorozatgyilkossá válik. Az apja, Harry útmutatásával Dexter olyan kódexet dolgoz ki magának, melynek célja, hogy megtaláljon és megöljön embereket anélkül, hogy a hatóságok célkeresztjébe kerülne. Mindeközben törvényszéki szakértői gyakornokként kezd dolgozni a miami rendőrségnél.

A Max januári sorozatpremierjeről itt, filmes újdonságairól pedig itt írtunk. A Disney+ legújabb produkciót itt mutattuk be.

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada