Az ősz második hónapja során három új széria is látható lesz a Direct One-on. Október elején egy idén debütált francia krimisorozat, a hónap második felében pedig egy francia drámaszéria és egy spanyol thrillersorozat kerül képernyőre a csatornán. Lássuk a részleteket!

hirdetés

Október 9-én, hétfőn 21:30-kor debütál a Direct One-on A brigád (B.R.I.) című francia krimisorozat 1. évada. A produkció hétfőtől csütörtökig lesz látható a csatornán. A Direct Now előfizetői azonban már a premier napján megnézhetik a széria teljes évadát. A B.R.I terrorellenes csapata új vezetőt kap a különleges erők egykori katonája, Saïd személyében, akinek bizonyítania kell rátermettségét, miközben meg kell akadályoznia, hogy beosztottjai bandaháborúba keveredjenek, és lángba borítsák Párizst. Elődje, Patrick pályafutása során közeli viszonyt ápolt az alvilággal, ami nehéz helyzetbe hozza Saïdot. Vajon kénytelen lesz ő is a bűnözéshez fordulni, hogy harcolhasson ellene?

Október 16-án, hétfőn 21:30-kor indul egy francia széria, A gyakornokok (Interns / Hippocrate), melynek mindkét évada látható lesz a csatornán. A drámasorozat új részei minden héten hétfőtől csütörtökig kerülnek majd képernyőre. A sorozat a premiert követően a Direct Now appban is elérhető lesz. A francia egészségügyet bemutató produkcióban a főszereplők krízishelyzetben találják magukat. Az orvosok karanténba kerülnek, így három gyakornoknak és egy őket nem ismerő orvosszakértőnek kell helyt állnia, nem sejtve, hogy az ideiglenes karantént hamarosan határozatlan időre meghosszabbítják.

Október 30-án, hétfőn 21:30-tól lesz látható a Direct One-on, és az alkalmazásban is elérhetővé válik az Ösztönök hálójában (Instinto) című erotikus thrillerszéria. A spanyol produkció az emberi kapcsolatokról, különösen az emberek félelmeiről és magányáról szól. Marco Mur egy vonzó, sikeres üzletember, ám egy múltbéli trauma miatt képtelen érzelmi kapcsolatot kialakítani. A férfi múltja azonban visszatér, így Marcónak szembe kell néznie élete konfliktusaival. A főszereplőket Mario Casas (A felhők fölött 3 méterrel) és Ingrid García Jonsson (Egy tökéletes történet) alakítja.

hirdetés

Nyilvánosságra hozták az X-Faktor következő évadának zsűritagjait és műsorvezetőit

Vadonatúj, ingatlanokkal foglalkozó reality érkezik az RTL-re

Kiderült, hogy mikor tér vissza a Házasodna a gazda az RTL-re

Megint nagy műsorváltozás lesz szombat este a Hunyadi miatt a TV2-n

Bejelentették, hogy mikor érkezik A renitens 2. évada az RTL+-ra

Máris a feléhez ért a Hunyadi-sorozat vetítése