A Disney streaming szolgáltatásának májusban érkezett tartalommenyiségére rálicitált a júniusi felhozatal, júliusban pedig még több újdonságra számíthatnak az előfizetők. Többek között jubilál egy kortalan klasszikus, felkerül egy látványos franchise számos része, a gengsztersorozatok kedvelői egy újabb évadnak örülhetnek, és a médiavállalat nem feledkezett meg a gyermekek szórakoztatásáról sem.
Godfather of Harlem
Július 2-án elérhetővé válik a Gyilkosság a vadonban: Tizenegy koponya (Wild Crime: Eleven Skulls) című dokumentum-sorozat 3. évadának mind a 4 része. A széria olyan különleges ügynökökre fókuszál, akik a nemzeti parkok 85 millió hektárját lefedve igyekeznek bűncselekményeket megoldani. Július 6-án A cápák világa Bertie Gregoryval (Sharks Up Close With Bertie Gregory) című dokumentumfilmmel bővül a kínálat, amelyben a címszereplő Dél-Afrikába utazik, hogy kalitka nélkül merüljön a cápáktól hemzsegő vízbe. Július 9-én érkezik a Család-restaurátorok 1. évada (Shifting Gears) vígjátéksorozat 1. évada. A 10 epizódból álló 1. etapjának főszereplője egy klasszikus autókat reastauráló műhely özvegy tulajdonosa, akihez egy nap beköltözik az elhidegült lánya és annak gyermekei. A főbb karaktereket Tim Allen, Kat Dennings és Seann William Scott alakítják.
1975. június 20-án mutatták be a mozik Steven Spielberg horrorját, a Roy Scheider főszereplésével készült A Cápát, amely az azóta eltelt 50 évben kultikussá vált. A Disney +-ra ezért július 11-én felkerül A Cápa: Az 50 éves sikerfilm kulisszái mögött (Jaws @ 50: The Definitive Inside Story) névre keresztelt dokumentumfilm. A Spielberg közreműködésével készült produkció azt a kihívásokkal teli folyamatot követi végig archív felvételek és interjúk segítségével, ahogy Peter Benchley regényéből egy ikonikus film született.
Július 11-én mutatkozik be egy akciókomédia-musical, a Zombik 4: A vámpírok hajnala (Zombies 4: Dawn of the Vampires). Az első három Zombik-filmben Zed (Milo Manheim) és Addison (Meg Donnelly) a Seabrook nevű szülővárosukban egyesítették az embereket és a szörnyeket. Most új kaland vár rájuk: nyári autós kirándulásuk váratlan fordulatot vesz és ismét egy szörnyek közötti ellenségeskedés közepén találják magukat – ezúttal a fénybenjárók és a vámpírok között.
Július 16-án egy dél-koreai széria, a Low Life (Pain) 1. évada érkezik meg a streaming szolgáltatásra. A teljes szezon, 11 rész felkerül. A drámasorozat 1977-ben játszódik, amikor a korai átlagemberek a túlélésért küzdöttek, és olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a kínai birodalom kereskedőhajójának roncsait találták meg a koreai partoknál. A meggazdagodás reményében Gwan-Seok és unokaöccse, Hee-Dong elindulnak, hogy felkutassák a kincset. Szintén 16-án válik elérhető a Bullett című film. Egy posztapokaliptikus világban az emberek a múltból fennmaradt kacatok újrahasznosításával próbálnak meg túlélni. A történet közzépontjában egy ócskavas-kereskedő áll, aki éjszaka titokban azon dolgozik egy többszörös személyiséggel rendelkező robottal és egy szerencsejáték-függő jegesmedvével, hogy ellopjanak bármit, amire az ügyfeleiknek szüksége van.
Július 16-tól felkerül a Transformers franchise összes számos filmje. Jön a 2007-es Transformers, a 2009-es Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen), a 2011-es Transformers 3. (Transformers: Dark of the Moon), a 2014-es Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction), a 2017-es Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight), valamint a 2018-as ŰrDongó (Bumblebee) is. A két legutóbbi alkotás viszont nincs köztük: a 2023-as Transformers: A fenevadak kora (Transformers: Rise of the Beasts) a Maxon, a 2024-es Transformers Egy (Transformers One) a SkyShowtime-on tekinthető meg.
Július 18-án egy török romantikus dráma-vígjáték, a 8 részes Egy szerelem emlékei (Reminder/Aski Hatirla) debütál a platformon. A történet szerint fél évvel azután, hogy a házasság helyett fájdalmasan szakítottak, Güneşt és Denizt rejtélyes üzenetekben neveztek meg egy titokzatos kappadókiai ház társörököséül. Güneş a húga álmait akarja megalapozni az örökséggel, Deniz pedig azt akarja megakadályozni, hogy a lány másé legyen. A váratlan utazásra vállalkozva szembe kell nézniük a múlttal és eldönteni, hogy van-e még helye a szerelemnek a jövőjükben.
Július 18-án egy indiai humorista, Zarna Garg mutatkozik be új stand-up műsorával, a Practical People Winnel. 22-től egy animációs sorozat, a 10 epizódot számláló Mickey egér játszótere+ (Mickey Mouse Clubhouse+) igyekszik mosolyt csalni a gyermekek arcára. Ebben Mickey és pajtásai újra megnyitják közkedvelt játszóterüket, ahol új kalandok várják őket játékokkal, dalokkal és sok nevetéssel. Lesznek meglepetések is, például egy új barát, Duffy, a mackó.
Július 23-án Forest Whitaker főszereplésével folytatódik a Godfather of Harlem a 4. szezonnal. 10 részen keresztül követhetjük figyelemmel, ahogy Bumpy Johnson véres háborút folytat Harlem irányításáért a New York-i maffiacsaládok ellen, miközben hatalmas problémát jelent a gengszter Frank Lucas érkezezése is. A Malcolm X elleni tragikus merénylet után pedig Bumpynak szembe kell néznie azzal is, hogy lánya, Elise beáll a Fekete Párducok soraiba. A mellékszerepekben olyan színészek bukkannak fel, mint Vincent D’Onofrio (Daredevil, Emerald City), Whoopi Goldberg (Apáca Show, Harlem), Rome Flynn (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, Szuperhőst nevelek) és Antionette Crowe-Legacy (A látszat ára, WeCrashed).
Július 23-án egy 8 részt tartalmazó minisorozat, a Washington Black kerül fel. A történelmi dráma-széria George Washington “Wash” Black 19. századi utazását követi nyomon. A tizenegy éves fiú egy barbadosi cukornádültetvényen született, kivételes tudományos tehetsége azonbna váratlan sors felé tereli. A főbb szerepekben Ernest Kingsley Junior (Az elveszett dimenzió, Grace), Tom Ellis (Lucifer, Miranda), Rupert Graves (Sherlock, Felszín) és Billy Boyd (A Gyűrűk Ura-filmek, Outlander) láthatók. Július 31-én a National Geographic 5 epizódos dokusorozata, A Katrina hurrikán: Versenyfutás az idővel (Hurrican Katrina: Race Against Time) zárja a hónapot, amely archív felvételek és személyes beszámolók segítségével mutatja be, hogyan vált egy természeti katasztrófa nemzeti tragédiává.
Hamarosan bemutatjuk a Netflix, a Max, a SkyShowtime, az Amazon Prime Video és az RTL+ következő havi újdonságait is.

Ők mérkőznek meg most vasárnap az idei Sztárbox 5. adásában

12 év után távozik Krug Emília az ATV-től

Ekkor lesz az idei Sztárbox döntője

Kiderült, hogy mikor búcsúzik a Féktelen szív a TV2-n

Új török sorozat indul a TV2 legfontosabb délutáni sávjában
