A Jóbarátok 1994 és 2004 között volt látható az amerikai NBC-n, a 10 évados produkció a világ egyik legnépszerűbb szitkomja volt. A széria 2019 végén lekerült a tengerentúlon – hazánkban még mindig elérhető – a Netflix kínálatából, és a tavasszal bemutatkozó HBO Maxon lesz újra elérhető az Egyesült Államokban. Ennek apropóján bejelentették, hogy májusban adásba kerül egy különleges Jóbarátok epizód, amelyben az összes eredeti főszereplő, vagyis Jennifer Aniston (Rachel), Courtnex Cox (Monica), Lisa Kudrow (Phoebe), Matthew Perry (Chandler), David Schwimmer (Ross) és Matt LeBlanc (Joey) is részt vesz majd.

A különkiadást Ben Winston rendezi, melyet a kultikus Stage 24-ben vesznek fel, ahol a Jóbarátokat is forgatták. Az epizód nem a sorozat folytatása lesz, inkább egy közös beszélgetés arról, hogy mit jelentett a főszereplőknek a Jóbarátok és hogyan élték meg a sikereiket. A Variety szerint a legendás széria sztárjai egyenként 2,5 millió dolláros (776 millió forint) fizetést kapnak a megjelenésért. Kevin Reilly, az HBO Max tartalomért felelős elnöke úgy nyilatkozott, több, mint 15 év után ismét megkapják a lehetőséget arra a nézők, hogy a Jóbarátokkal találkozzanak. Az epizódot ugyanis élő közönség előtt rögzítik, akárcsak anno a szitkomot.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

hirdetés