Március 27-én, az amerikai premierrel egy időben, hajnali 3-kor érkezik a magyar AMC-re a Terror című sorozat első két része, melyben két hajó esik a jég fogságába az északnyugati átjárónál. Ezt a tengeri útvonalat az emberiség nehezebben hódította meg, mint a Holdat, ráadásul a tragikus végkimenetelű expedícióról a mai napig elég kevés információnk van. Azon kívül, hogy a legénységek odavesztek, nem sokat tudni. A Terror alapjául szolgáló regényben nem csak a természeti erők, hanem egy titokzatos gonosz is a felfedezőkre támadt, így a tévés adaptációban is várhatóak izgalmas fordulatok. A Terror első részét a magyar AMC premier előtti vetítésén láttuk, a sorozat szinkronos premierje március 29-én, este 10-kor kerül a képernyőre. A látottak alapján érdemes lesz rá benevezni!

A szériában fontos szerepet játszik két, a Trónok harcából ismert színész is, Ciarán Hindset az HBO kosztümös drámájában a Falon túli király szerepében láthattuk rövid ideig, míg Tobias Menzies egy kevésbé fontos karaktert, Edmure Tullyt játszotta. Rajtuk kívül a Terrorban karakteres alakokat hoz a Mad Menből ismert Jared Harris és Paul Ready is, aki orvosként már rögtön a pilotban komoly nehézségekkel kénytelen farkasszemet nézni. Az AMC produkciójának felütése kicsit lassú tempójú, ráadásul az alapproblémát – mármint, hogy a két hajó a jég fogságába esik – is csak felvezeti, így az első rész mindössze a hangulatot teremti meg. Ez a hangvétel viszont kellően fojtogató, ráadásul a színészekre se lehet panasz, akik nagy átéléssel teszik a dolgukat.

Az első részben több durva jelenet is van, ráadásul még egy fertőző betegség is felüti a fejét az egyik hajón, így véres jelenetekre érdemes készülni. A Terror tipikus kábeles sorozatnak tűnik elsőre, ám abból a fajtából, ami rögtön berántja az embert és brutalitásával szórakoztatja is. A sorozat jól átadja azt a klaubsztrofobikus érzést, amit egy matróz érezhet a végtelen vizeken utazva. A produkció történetének nagy tragédiája az, hogy a felfedezők nagyon közel állnak ahhoz, hogy céljukat elérjék, mégis a jég fogságába esnek. A bevezető epizódban két emlékezetes jelenet is a halálhoz kapcsolódik, így a Terror hű címéhez.

hirdetés

Az AMC sorozatának premierje előtt nem sokkal megjelent a tévés adaptáció alapjául szolgáló, több mint 700 oldalas regény is az Agave kiadótól. A sajtóeseményen főleg azoknak ajánlották a művet, akiket megfog a széria, ugyanis itt hajónaplót, a legénység bejegyzéseit és egyéb plusz érdekességeket találhatunk. A könyv mintegy kísérő anyagként is ajánlható a sorozathoz, ugyanis elmélyíti a 10 epizódos első etap sztoriját.

Érdekesség a Terrorral kapcsolatban, hogy részben Magyarországon forgott a sorozat, így a produkciónak volt magyar operatőrje (Gulyás Buda), aki 6 órát töltött egy árbócon az egyik vezető színésszel, de speciális kellékeket tervező szakember (Pohárnok Iván) és second unit forgatókönyvíró (Simkó Dóra) is dolgozott az epizódokon. A Terror nagy része stúdióban forgott, olyan körülmények között, ahol az esetek 90 százalékában nem is volt víz a hajók közelében. Ez azért durva, mert az AMC sorozatában pont ez a legerősebb tényező, a végtelen óceán és az ismeretlen, ami fenyegeti a karaktereket.

A Terror főleg azoknak ajánlható, akik nem akadnak ki néhány kemény és véres jelenettől, illetve szeretik az emberi lelket mardosó drámákat. Jót tesz az is a sorozatnak, hogy jól válogatták ki a vezető színészeket, de ha az ember a Trónok harcából választ ki magának főszereplőket, olyan nagyon nem nyúlhat mellé. Várjuk a Terror hátralévő részeit és nézni is fogjuk a sorozatot, abban reménykedve, hogy a történet megmarad majd minél inkább a realitás talaján és nem az ijesztgetés és a megmagyarázhatatlan szörny lesz az igazán hangsúlyos. Értékelés: 8/10

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát