A legtöbb fantasyben nem sűrűn fordul elő, hogy női lovagok harcolnak a legnagyobb csatákban. A Gyűrűk Urában volt persze erre ellenpélda, bár ott Éowyn először férfinek öltözve apríthatta az ellenfelet. A Trónok harcában ehhez képest más a helyzet, hiszen Brienne karaktere egyike a legerősebb harcosoknak, akit Gwendoline Christie alakít. A színésznő az Evening Standard Magazine-nek adott interjút a 8. évad kapcsán, a Star Warsban is megfordult híresség arról beszélt, mekkora kihívást jelentett neki, amikor beválogatták a Trónok harcába.
“A barátaim tisztában voltak vele, hogy egy olyan karakterről van szó, akinek a jelenetei megkövetelik a fizikalitást, a brutalitást, ráadásul Brienne-t a könyvekben George R. R. Martin a legtöbbször csúnyának is nevezte. Le kellett vágatnom a hajamat, megedzenem a testemet, ráadásul a Trónok harca miatt mindenféle sminkről is lemondhattam a forgatások alatt. A magasságom miatt világéletemben piszkáltak, a színészi karrieremben azonban előnyt tudtam kovácsolni az alkatomból” – árulta el a 39 éves színésznő.
Gwendoline Christie számára a Trónok harca meghozta a sikert, hiszen a színésznő szerepet kapott a Star Wars filmekben, a 7. és a 8. részben is visszatért Phasma Kapitányként. Ráadásul hamarosan látható lesz Robert Zemeckis új filmjében, a Welcome to Marwenben is, így a színésznő közeljövője biztosítottnak látszik.
A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét
Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten
2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna
3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát
Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része
Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára