A Mokka 2004 szeptemberében indult el a TV2-n. A reggeli műsorban az évek során számos műsorvezető megfordult, köztük Orosz Barbara is, aki 2019-ben csatlakozott a produkció házigazdáihoz. Most azonban kiderült, hogy 6 év után távozik a műsorból. A TV2 Csoport bejelentette, hogy a helyére ketten is érkeznek a produkcióba, és azt is nyilvánosságra hozták, hogy kik.

hirdetés

Hamarosan a Mokka egyik új műsorvezetője Zavaros Eszter, aki 2021-ben csatlakozott a Hír TV csapatához, ahol először riporterként, majd televíziós műsorvezetőként dolgozott. A televíziós pályafutását ezt követően az M5 csatornán folytatta. A Mokka házigazdáihoz csatlakozik Dr. Krasznai Dóra is, aki nem ismeretlen a tévénézők számára, ugyanis évek óta látható a műsor jogi rovatában.

hirdetés

Ezek a SkyShowtime legnagyobb februári újdonságai

A SkyShowtime előfizetői már tévézhetnek is a streaming szolgáltatáson

Kiderült, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira