Augusztus elején egy sajtótájékoztató keretein belül nyilvánosságra hozták a Dancing with the Stars legújabb évadának versenyzőit és új zsűrijét. Emellett azt is kiderült, hogy a Vad angyal sztárja, Facundo Arana is részt vesz a műsorban, később pedig bejelentették, hogy Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Szente Vajk és Juronics Tamás mellett a színész is zsűrizni fogja a produkciókat.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Facundo Arana szerződése mindössze két adásra szólt. Ennek értelmében a szappanopera-sztár az október 15-i, második élőshowban volt utoljára látható. Az argentin színész egy Instagram-posztban mondott köszönetet az elmúlt két hétért, és búcsúzott el a Dancing with the Stars-tól.
“Befejeztem a részvételemet a Dancing with the Starsban, Budapesten. Majdnem két hetet tölthettem el adrenalinnal fűtve, miközben nagyszerű emberekkel és tehetséges karakterekkel találkozhattam. Értékes tapasztalatokkal távozom. Nagyon szerencsés vagyok, amiért ilyen nagylelkű emberekkel dolgozhattam együtt. Az élőzenekar, a technika, a produkció, minden zseniális volt”
– írja bejegyzésében Facundo Arana.

Vadonatúj, ingatlanokkal foglalkozó reality érkezik az RTL-re

Kiderült, hogy mikor tér vissza a Házasodna a gazda az RTL-re

Megint nagy műsorváltozás lesz szombat este a Hunyadi miatt a TV2-n

Bejelentették, hogy mikor érkezik A renitens 2. évada az RTL+-ra

Máris a feléhez ért a Hunyadi-sorozat vetítése
