A SorozatWiki információi szerint ma késő délelőtt a Barátok köztöt gyártó Ufa Magyarország bejelentette a sorozat stábjának, hogy augusztus végén távozik Szerencsés Gabriella kreatív producer és Várkonyi Zoltán vezető író. A Barátok közt legfontosabb tartalmi vezetői augusztus 31-ével távoznak. Szeptember 1-jével a sorozat új kreatív producere Ondruss Ilona lesz, az új vezető írója pedig Lányi Balázs.

(a képen Szerencsés Gabriella)
Cikkünk megjelenése előtt a Kreatív beszámolt a kreatív producer távozásáról és az új vezető érkezéséről. A szaklap azt írja, hogy Ondruss Ilona korábban már társproducerként segítette a sorozat munkáját. 2017-ben producere volt az Oltári csajok című, az RTLII-n sikerrel bemutatott telenovellának. Jelenlegi, még forgatás alatt lévő munkája is hamarosan bemutatkozik az RTL Klubon.

„Nagy köszönettel és hálával tartozunk Gabriellának, aki az elmúlt években – a sorozat huszadik évfordulójához méltó módon – rengeteg erőfeszítést tett a produkció sikeréért. Az ő irányítása alatt újult meg mind formailag, mind pedig tartalmilag a sorozat, mely továbbra is, és még hosszú időn át az RTL Klub egyik fontos alappillére” – kommentálta a személyi változást a Kreatívnak a Barátok köztöt gyártó Ufa Magyarország.

(a képen Ondruss Ilona – fotó: SorozatWiki)
A SorozatWiki úgy tudja, hogy az új vezető író már többször dolgozott együtt a Ufával és Ondruss Ilonával. Lányi Balázs korábban a Barátok közt és a cég által gyártott websorozat, a Csalfa karma írója volt. Az utóbbi években az Oltári csajok és az RTL most készülő új napi telenovelláján dolgozott. Megkerestük az Ufa Magyarországot a vezető író változásával kapcsolatban, ahol a hírt megerősítették oldalunknak.

hirdetés

“További tartalmi újítások várhatóak a sorozat életében, akik nyomon követik a Barátok köztöt, azok pontosan látják, hogy egyre jobb és izgalmasabb lesz. Ennek a része az is, hogy új írók csatlakoznak a csapathoz” – mondta Szabó Péter, a produkció sajtófőnöke a SorozatWikinek.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna