Idén is értékeljük az előző évet a két legfontosabb programigazgatóval. Elsőként Kolosi Péterrel beszélgettünk, aki az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese is. Egyenként megvizsgáltuk, hogy tavasszal és ősszel mely műsorok voltak sikeresek és melyek nem hozták a várt eredményeket. Elmondta, hogy miért hozták vissza a Reggelit és mi az oka az RTL Gold elindításának. Szóba kerül egy nyári Fókuszos botrány, valamint A Fal és A Piramis ügye is. Kolosi Péter ebben az interjúban jelenti be, hogy idén tavasszal civilekkel tér vissza A Konyhafőnök, valamint azt is, hogy milyen új amerikai sorozat érkezik az RTL Klubra. Ezen kívül mesél az új magyar sorozatukról, a Tanárról és a napokban megújuló RTL Most! online videótárról is.
A tavalyi év elején, már februárban elindult az RTL új fikciós sorozata, A mi kis falunk. A produkció elképesztő számokat hozott, mit szóltatok az eredményekhez?
Nagyon örültünk neki! Ezért is kezdtük el, mert bíztunk benne, hogy szeretni fogják. Őszintén szólva, meg is lepődtünk a sorozat eredményességén, mert még nézettebb lett, mint amire számítottunk. Így elég hamar eldőlt, hogy lesz második évad is, amit a nézők február 3-án, szombaton láthatnak először.
Ezzel nem értek egyet. Ha megnézzük, hogy manapság mennyit hoznak az amerikai sorozatok, akkor egyáltalán nem volt rossz a nézettsége . A fő kérdés az, hogy mekkora nézettségi sikereket lehet ma még elérni amerikai sorozatokkal egy országos tévécsatornán. A legnagyobbakkal is sokkal kevesebb nézőt lehet leültetni a tévé elé, mint pár éve.
Érdemes még az RTL Klubon főműsoridőben amerikai sorozatot indítani?
Messze nem annyira, mint korábban. Nem véletlenül alakítottuk át a struktúrát: egyre kevesebb olyan sáv van főműsoridőben, amelyben amerikai sorozat fut. Tudomásul kell venni, hogy ez az irány már nem túlzottan sikeres idehaza. Ez volt az egyik oka annak, hogy elkezdtünk helyi gyártású sorozatok felé menni. A régóta nálunk látható tengerentúli szériák még jól futnak, de a Válótársak egy epizódjának ismétlése jobban hoz manapság, mintha leadnánk egy részt az elmúlt években indult valamelyik amerikai sorozatból.
Szintén tavaly év elején indultak a Keresem a családom és a Gyertek át! új évadai is. Ezek is jó nézettséget produkáltak.
Mindkettő műsor visszatérő produkció volt, így lehetett rá számítani, hogy nagyjából mekkora közönségük lesz. Szerencsére a nézők még korábban megszerették mindkét műsort, így kialakult egy stabil követői bázisuk.
Tavasszal elindult A Konyhafőnök VIP változata. Miért döntöttetek úgy, hogy celebekkel folytatjátok a műsort és hogyan értékeled az első évad eredményeit?
A Konyhafőnök első évada még akkor indult, amikor az előző Celeb vagyok, ments ki innen! adásba került, 2014-ben. Várható volt, hogy egy idő után lesznek VIP évadok, úgy gondoltuk, hogy 2017 tavasza volt rá a legalkalmasabb.
Nem. A Konyhafőnök idén tavasszal civilekkel tér vissza az RTL Klubra. A VIP évadhoz sok celeb is kell és azt se szerettük volna, hogy innentől hétköznapi játékosok ne tudjanak jelentkezni.
Húsvét óta újra van Reggeli. Előtte nem sokkal még azt mondtátok, hogy nem érdemes a reggeli sávba fektetni, majd pár hónappal utána mégis elindult egy ilyen műsor.
Megtaláltuk azt a producert és azt a konstrukciót, hogy érdemes legyen foglalkozni egy reggeli műsorral. Örülök neki, hogy újra elindult a Reggeli, és annak is, hogy a nézők visszacsatlakoztak és nézik. Fontos és érdekes színfoltja ez az RTL műsorstruktúrájának.
Ennek ellenére a Mokka maradt a legnézettebb.
Nem zavar minket, korábban kezdődik és az egy másik jellegű műsor. A nézettségi versenyt főműsoridőben kell megnyerni.
A főzős reality után a Házasság első látásra következett, mely egy komoly kísérlet volt. Jó számokat produkált és talán kevésbé volt negatív a visszhangja, mint amire számítani lehetett.
Örültem neki, hogy a visszhangot és a nézettséget tekintve is jól teljesített a műsor. De erre lehetett számítani, mert több országban is nagyon sikeres tudott lenni a formátum. Régóta terveztük, hogy Magyarországon is elindítjuk.
Ezt jól tudod, elég hirtelen döntés volt ez annak idején. Más országokban is heti adások voltak, de nálunk úgy alakultak az ünnepek és egy csonka hét, hogy a 9 epizód pont befért így két hétbe. Talán könnyebb is volt így követni a történéseket.
A tavasz végén visszatért az 1 perc és nyersz! Sebestyén Balázzsal. A vetélkedő negyedik évada azonban átlag alatti és átlag körüli eredményeket szállított csupán. Mi lehet ennek az oka?
Annyira nem volt már benne semmi újdonság, hogy nem is számítottunk rá, hogy sikeresebb lesz. Ezt kvázi lezáró évadnak terveztük, mert kifutott a formátum. Másrészt már ekkor tudtuk, hogy jön majd helyette Sebestyén Balázzsal A Fal.
Visszatért az RTLII-re a Hagyjál főzni. 2016-ban az első évad nehezebben talált magára, de a másodikat már az elejétől nézték.
Azt a műsort a nézők felfedezték maguknak időközben, ezért produkált később jobb számokat. Folytatni is fogjuk, arról még nem tudok nyilatkozni, hogy mikor, de tervben van. Nálunk előfordul ugyanis, hogy egy műsort hosszabb szünetre küldünk, aztán csak nagyobb kihagyás után tűzzük újra képernyőre.
Magyarországon nagyon sok film van a képernyőn, még a nem filmcsatornákon is rengeteg filmet sugároznak. A miénk a legnézettebb filmcsatorna, ami egyben a legnézettebb kábelcsatorna is, így nagy kérdés volt, hogy emellé megéri-e még egy filmcsatorna. De az ilyesmi nem ad hozzá az RTL portfóliójához, sem pedig a hazai kínálathoz. Innen jött az ötlet, hogy csináljunk egy új talkshow és gameshow csatornát. A számok magukért beszélnek: egy sikeres indulásról beszélhetünk, ez nem is kérdés.
A TV2 Csoport rengeteg filmjogot vásárolt, elvásárolt az RTL Magyarországtól. Ez mennyiben játszott szerepet a döntésben?
Nem hiszem, hogy elvásárolt volna, én ezt nem tartom jó megfogalmazásnak. Egyszerűen arról van szó, hogy amiket a TV2 felvásárolt, azokkal kapcsolatban mi úgy határoztunk, hogy nem érdemes őket megvásárolni. Az elmúlt években azokat a filmes üzleteket, amiket az RTL meg akart kötni, nyilván versenytárgyalások után, de meg is kötötte. Egy bizonyos szintnél nem érdemes nagyobbra duzzasztani már a vásárolt tartalmakat, pont azért, mert az amerikai sorozatok már nem mennek annyira jól a magyar piacon.
A hazai nézők számára a legjobb szériák a Warnernél vannak. A Warner Bros-szal való üzletünk a mai napig él, így ezeket a produkciókat el is hozzuk a nézőknek. Csak azért, hogy nálunk legyenek olyan tartalmak, melyeket látható módon a magyar nézőknek már nem annyira érdekesek, nem fogunk megszerezni. Az RTL Magyarország nem úgy vásárol, hogy bemegy a boltba és ami a polcon található, azt beteszi a kosárba. Van a hazai piacon, aki így csinálja, de nekünk nem ez a stratégiánk. Tudatosan vásárolunk olyan termékeket, amikről úgy gondoljuk, hogy a nézőknek és nekünk is érdekesek lehetnek.
Nem láttam a konkrét anyagot, így nehéz rá reagálnom. Az viszont biztos, hogy a Fókusz tisztességesen szokta bemutatni a dolgokat. Nem szeretném azt mondani, hogy itt most egy olyan esetről van szó, amit a többségi tudomány elvet. A lapos Föld elmélet egy teljes hülyeség. Nem baj, ha ezzel foglalkozunk, de ott kell legyen a cáfolat is, hogy ez hülyeség. Ha így mutat be valamit egy műsor, az nem baj.
Nem így volt. A cáfolat csak egy másnapi adásban volt benne.
Érdemes az ilyen műsorokat folyamatában nézni és megvizsgálni. Mivel nem láttam az anyagot, így nem is tudok most többet mondani. Nyilván előfordulhat egy naponta jelentkező magazinnál, hogy nagyon ritkán, de nem úgy mutat be egy anyagot, ahogy az elvárható lenne. Ilyenkor az a dolguk a készítőknek, hogy ezt javítsák és ezek szerint ezt másnap meg is tették.
Minden hétköznap van jóslás is az RTL Klubon. Mi szükség van erre?
Nemcsak az RTL Klubon van ilyen. A délelőtt képernyőn lévő jósműsor pontosan ugyanolyan, mint a televíziós vásárlás. Sőt televíziós vásárlás ablaknak is minősül. Pont ezért nem is szoktunk róla beszélni.
A periférikusabb idősávokban bármely külföldi csatornán található ilyen műsor. Nem gondolom, hogy az RTL Klub hitelességét bármilyen módon befolyásolja egy jóslással foglalkozó műsor.
Augusztus utolsó napjaiban elindult a nagy visszatérő, a Survivor. Az elején megzuhant a nézettsége, majd a harmadik héttől már jól hozott, az évad a végén pedig olyan magas eredményeket produkált, amit más őszi műsor nem tudott elérni. Hogyan értékeled a visszatérést?
Nagyon örültünk a sikerekenek! Ez a legvalódibb reality, ami létezik. Mindenki tudja ezekről a szakmában, hogy a Survivorhöz hasonló műsoroknak épülniük kell. Az elején a nézőknek ismerkedniük kell a szereplőkkel, a történet kibontakozására is várni kell pár részt. A Survivornél is az történt, hogy elkezdett épülni. Augusztus végén a közönség egy része a 7 órás idősávban még nem ült a képernyő előtt, mert jó idő volt a szabadban. Ősszel ez már megváltozott, a nézők idővel rátaláltak és egyre sikeresebb volt a produkció. Valóban ez volt a legnézettebb napi műsor, pont ezért döntöttünk úgy, hogy 2018-ban új évaddal lesz látható az RTL Klubon.
Az X-Faktor is új évaddal jelentkezett. A felvett adások még a 2016-osnál is jobb eredményeket produkáltak, de az élő adások egy kicsit kevesebbet hoztak. Hogyan értékeled a nagyon változó eredményeket?
Pont erre lehetett számítani. Sőt azzal számoltunk, hogy mind az élő, mind a felvett adások nézettsége alacsonyabb lesz. Ehhez képest, főleg előbbi esetében nagyon meglepődtünk. Az X-Faktor pedig összességében hozta azokat a számokat, amiket elvártunk a műsortól. Egy fragmentálódó piacon ezek a számok jó eredménynek számítanak, az X-Faktor pedig nagyon fontos a műsorstruktúránknak. Nem véletlen, hogy bejelentettük az új évadot is.
Ezt követően az RTLII-n debütált az Oltári csajok. A telenovella jól indult, majd visszaesett, december óta viszont egyre jobb számokat produkál. Eddig ilyen műfajban még nem készült itthon sorozat, mik a tanulságok nagyjából az évad felénél tartva?
Az indulás előtt Kalamár Tamással (a sorozat showrunnerre – szerk.) pont ezt beszéltük, hogy hasonló eredményekre lehet számítani. Egy napi sorozatnak általában ez a görbéje, egy természetes folyamatról van szó. Mivel az Oltári csajok 101 részen keresztül van képernyőn, így hosszú távú célok is vannak vele kapcsolatban. Örülünk neki, hogy a telenovella magyar gyártásban is életképes műfaj. Jó hír nekünk, hogy megszerették a sorozatot a nézők, rendkívül pozitív visszajelzés ez nekünk.
2017-ben az RTL Klub szinte minden nap legyőzte esténként a TV2-t, a Cool mindig a Prime-ot, a Film+ általában a Mozi+ csatornát, de az RTLII a legtöbbször kikap a SuperTV2-től. Az RTL Magyarország nagyobb tévéadóiból úgy látszik, hogy az RTLII lehet a gyenge pont. Miért lehet ez?
Számomra mindig érdekes kérdés, hogy különböző csatornákat érdemes-e vetélytársként összehasonlítani egymással, vagy pedig a portfóliókat kell nézni inkább, kerek egészként. Ugyanis mindenki, mi is portfóliókban gondolkozunk. Az RTL Magyarországról pedig általánosan elmondható, hogy portfólióként tekintve mindig legyőzi a TV2 Csoportot.
Az év végén került képernyőre a Celeb vagyok, ments ki innen!. A reality az RTL elmúlt 10 évének az egyik legfontosabb brandje volt. A tavalyi évad is mindig nyerte a sávját, de most nem hozott olyan kiemelkedő eredményeket, mint korábban.
Ez így van. Sokkal nagyobb a verseny pillanatnyilag. Ez hozzájárult a nézettség eséséhez. Ezzel együtt a Celeb vagyok az ősz egyik legsikeresebb műsora,a Survivorhöz és A Konyhafőnök VIP-hez hasonló eredményeket hozott. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy heti 7 adás volt ebből a műsorból, és annak különösen örülünk, hogy hétvégenként is jó eredményeket tett le az asztalra. Elmondtuk korábban is: nem örültünk neki, hogy Balázs és Jani nem vezethette a műsort. Hozhatott volna még jobb számokat, de az, hogy ne legyünk elégedettek húsz százalék körüli eredményekkel, abszolút nonszensz lenne.
A Celeb vagyok, ments ki innen! rendkívül drága műsor. Megéri ilyen nézettség mellett is legyártani, vagy ez már a presztízsről szól az RTL Magyarországnak?
A Celeb vagyok az RTL Magyarország egyik legfontosabb brandje. Ezt mutatta a nézettség is, az emberek fogyasztották a műsort a lineáris tévéműsorban és egyéb módokon is. Soha nem volt az a cél, hogy a műsor minden évben adásba kerüljön, hosszú távon tervezünk a realityvel. Ha nem is a következő egy-két évben, de a jövőben is szeretnénk visszahozni a produkciót.
Azt azért érdemes tisztázni, hogy mindkét műsor kilencven százalékban a vele szemben lévő konkurens műsort megverte. Fontos szempont, hogy ezek a szériák is vezetni tudják a saját sávjukat. Fragmentálódik a piac, a műsorok share-je csökken, így természetes, hogy a közönségarány olyan sorozatok esetében esik, melyek régóta képernyőn vannak.
A Barátok közt ezúttal viszont csatornaátlag alá csökkent. Más műsorok nézettsége is esik, de attól még az RTL átlaga felett maradnak.
Ez így van, de azt gondolom, hogy változni fog ez a helyzet.
Bejelentettétek, hogy több év után új vetélkedő készül az RTL-re, ez A Fal. Ezután azt állítottátok, hogy a TV2 lemásolja A Piramis címmel a formátumot és forgattatok két extra adást Milánóban, melyből az elsőt nagyon nézték, a másodikat nem annyira. Az év végén pedig el is indította A Piramist a TV2, mely nagyon jó nézettséget szállít azóta.
Megláttuk ezt a műsort és egyből tudtuk, hogy ez nekünk kell. Az is elsőre egyértelmű volt, hogy ezt Balázsnak kéne vezetnie. Balázs maga is így volt vele. Ebben a vetélkedőben én nagyon hiszek, azt gondolom, hogy a nézők is hisznek benne, ezt mutatta a premier epizód is. Fontosnak tartottuk azt, hogy ha bárki hasonló műsort akar mutatni, akkor a néző először mindenképp az eredetit lássa. Ezért volt az, hogy elmentünk Milánóba és forgattunk egy rendkívüli részt belőle, még mielőtt a magyar változat – az eredetileg tervezett része – elindult volna. A második epizód nézettsége visszaesett, de ebben a sávban így is nyerni tudott. Nézettségi szempontból kétféleképp szoktunk gondolkozni. Van egy magunk felé támasztott elvárás, ez nagyon sokszor nem is konkrét szám. A másik elvárás, hogy az adott sávban futó műsor nézettebb legyen, mint a konkurens csatornáé. Ez egy piacvezető cégnél alapvető dolog. Ennek az elvárásnak megfelelt a folytatás is.
Ez a 2017-es év értékelése, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy A Piramis első adásai kiemelkedő nézettséget produkáltak.
Valóban, ahogyan A Fal premier adása elképesztő nézettséget produkált – ezzel is bizonyítva, hogy ez egy egészen kiváló formátum – , így történhetett, hogy miután ezt a TV2 lemásolta, a vetélkedő ott is jól teljesít.
Ha pár mondatban kellene értékelni a 2017-es évet, akkor mit emelnél ki?
Egy nagyon kiélezett versenyben eltöltött éven vagyunk túl, büszkék lehetünk a csatornáink teljesítményére. Sok sikeres műsort és vásárolt tartalmat tudtunk bemutatni. Jól álltuk a sarat. Az RTL Magyarország az évet egyértelmű piacvezetőként kezdte és fejezte is be. Az RTLII teljesítménye külön kiemelendő, ValóVilág nélkül sikerült ott elérni, amit. Az RTL Gold indulása is fontos mérföldkő volt számunkra. Elégedettek lehetünk. Végül, de nem utolsó sorban a Híradó teljesítményét is kiemelném, nagyon komoly különbséggel tudott piacvezető lenni ez a műsorunk is. Egyértelműen ez a legnézettebb hírműsor Magyarországon.
Egy nagyon érdekes, kifejezetten családi sorozatról van szó. Az alaphelyzet egy iskola, a főszereplő pedig Nagy Ervin. A produkcióban rajta kívül sok, nagyon ismert színész és feltörekvő fiatal is látható lesz. A sorozat eredeti verziója Németországban, az ottani RTL-en évek óta a legnézettebb saját gyártású széria. A magyar változat természetesen a megszokottaknak megfelelően a helyi viszonyokra átírt verzió lesz. Annak örülök, hogy három éve, amikor azt mondtuk, hogy lesz saját gyártású heti sorozatunk és elindult a Válótársak, sokan kételkedtek bennünk a piacon. Ehhez képest most ott tartunk, hogy minden évben van egy-egy új sorozatunk. A versenytársaink pedig ebben is követik a piacvezető RTL Magyarország példáját. Ezzel természetesen semmi probléma nincsen, örülök neki, hogy minket követnek. A magyar csatornák közül a legszisztematikusabban építkező csatornacsalád ebből a szempontból mi vagyunk.
Idén lesz még ValóVilág az RTLII-n. Jön az X-Faktor és a Survivor új évada. Mi várható még hozzátok?
Érkezik majd a Deception az RTL Klubra, főműsoridőben, mely egy illuzionistáról szól, de pontos premierdátumot még nem tudok mondani, ugyanis az ABC-n is csak márciusban lesz először látható a sorozat, illetve tavasszal érkezik az RTL Klubra a Halálos fegyver 2. évada is.
A nézők igényei és elvárásai érvényesülnek a január végén induló, teljesen megújuló RTL Most! platformunkon is. Ennek köszönhetően az RTL-es tartalmakat a néző akkor és ott tekintheti meg, ahol és amikor csak akarja. A saját gyártású műsorok mellett sokszáz órányi vásárolt tartalom – köztük a legnépszerűbb sorozataink – és kifejezetten gyermekeknek szóló válogatás várja majd a kikapcsolódni vágyókat. Bízom benne, hogy a megújult felület, a könnyű kezelhetőség és nem utolsósorban a kínálat elnyeri majd a felhasználók tetszését. (Fotó: RTL Klub)