Ahogy a hónap elején megírtuk, március 30-tól, szerdánként 22:00-tól érkezik a Mad Dogs – Kutyaütők. A széria eredetileg egy brit sötét komédia és krimi ötvözete volt, melyet négy év után fejeztek be, és az eredeti produkciót is készítő Cris Cole írta ezt a mostani amerikai adaptációt. A sorozat most 10 részes lett, melyet az Amazonon január 21-én mind elérhetővé tettek. Hiába teljesített jól a széria, Shawn Ryan executive producer bejelentette, hogy nem készül több rész a produkcióból. A csapat eleve 10 epizódot tervezett, bár lett volna ötletük egy második szezonra is, ám az Amazon ebből végül nem kért. Főszerepben láthatjuk Michael Imperioli-t, aki sokat szerepelt különböző sorozatokban, például 10 évig alakította Nick Falco nyomozót az Esküdt ellenségekben, de találkozhatunk Ben Chaplin-nal is, aki az eredeti brit Mad Dogs-ban is játszott, vagy Romany Malco-val is, aki 3 éven át formálta meg Conrad Shepard karakterét a Nancy ül a fűben szériában.

A történetről: A történet öt középkorú barátról szól, akik általános iskolás koruk óta ismerik egymást. Az egyikőjük, Milo elhívja a többieket belize-i luxusvillájába, hogy együtt ünnepeljék meg korai nyugdíjba vonulását. A találkozás kellemesen indul, ám hamarosan sötét titkok és fájdalmas régi sztorik kerülnek a felszínre, és a vidám tengerparti nyaralás véres fordulatot vesz.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés