Szerda este számoltunk be arról, hogy a Barátok közt egyik alapszereplőjét, a dr. Balogh Nórát alakító Varga Izabella súlyos égési sérüléseket szenvedett. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez a baleset mennyiben érinti majd a kedvelt karakter életét és a sorozat történetének alakulását. Ma azonban kiderült, hogy a színésznő égési sérülése nagy valószínűséggel megjelenik a sorozatban – írja a Blikk.

“Október 26-án, a 20. születésnapi dupla részben sok olyan izgalomra számíthatnak a nézők, amely nemcsak a csúcspontja lesz egy-egy történetnek, de el is kezdődnek újak. Egy ilyen főszereplője lesz Varga Izabella karaktere, dr. Balogh Nóra is. Ezeket a részeket már forgatjuk, hiszen köztudott, a sorozat adásba kerülő részei több héttel korábban elkészülnek. Természetesen jobbulást kívánunk Varga Izának, de ha már – sajnálatos módon” – így alakult, a sérülése feltehetően megjelenik majd a történetben – árulta el a Blikknek a sorozat sajtófőnöke, Szabó Péter. Szabó szerint elképzelhető még az is, hogy kézdublőrt használnak majd azokban a jelenetekben, amelyekben a színésznő karjának látszódni kell.

Az újság emlékeztet arra, hogy nem ez az első eset, hogy az egyik színész sérülése miatt át kell írni a Barátok közt forgatókönyveit. Pár évvel ezelőtt Rékasi Károly balesete miatt kellett alaposan módosítani a történetet. Mivel a Bartha Zsoltot alakító színész forgatni sem tudott, ezért a történet szerint Zsolt börtönbe került. Visszatérte után, mivel Rékasi Károly sántított, így ezt beleírták a forgatókönyvbe. (Fotó: RTL Klub)

Testvérsorozatot kap a Netflix egyik legsikeresebb szériája

Véget ért A nagy pénzrablás utolsó évadának forgatása

Kiderült, mikor érkezik a Jóbarátok különleges epizódja

Liptai Claudia saját műsort kap az RTL Klubon

A Barátok közt és a Drága örökösök egykori színésznője is csatlakozik a Mintaapákhoz

Sorozatötlet pályázatot hirdet a Keresztanyu gyártója