Az HBO 2018-ban berendelte Az időutazó felesége legújabb adaptációját. Audrey Niffenegger regényéből már korábban is készült egy feldolgozás, 2009-ben filmet forgattak belőle Rachel McAdams és Eric Bana főszereplésével. A film viszonylag sikeres volt, hiszen nagyjából 39 millió dollárból készült és több, mint 100 millió dollár bevételt tudhat magáénak.

2018 óta nagy volt a csend a sorozat kapcsán, azonban most bejelentették, hogy kik lesznek a produkció főszereplői. A Trónok harcában a szenvedélyes vad lány, Ygritte karakterét alakító Rose Leslie lesz a női főszereplő. A Beavatott sorozat “Négyeseként” ismertté váló Theo James pedig a férfi főhős szerepét kapja. Az időutazó felesége forgatókönyvírója az a Steven Moffat lesz, aki többek között a Doctor Who-t és a Sherlockot is jegyzi. Az HBO programigazgatója, Casey Bloys azt nyilatkozta, alig várja, hogy egy ilyen jó csapattal együttműködve egy újabb nagyszerű sorozatot készítsenek.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés