A nagy pénzrablást (La Casa de Papel) 2017-ben kezdte el vetíteni az Antena3, a produkciót azonban minisorozatnak tervezték, így 15 rész után lekerült a képernyőről. A széria jogait a Netflix vette meg, akik két évadra bontották a szezont, 2019-ben először 9 részt, majd 6 részt tettek fel a produkcióból. Ezt követően a folytatást is elkészítették, jelenleg összesen 38 rész, azaz négy etap elérhető belőle az online videotáron.

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

A TV2 most már több ismétlést sugároz a Kincsvadászokból, mint amennyi új részt ad

Az X-Faktor legsikeresebb mentora lesz a Csillag születik egyik zsűritagja

Új évada készül az itthon a SkyShowtime-on elérhető népszerű thriller-drámasorozatnak

Megérkezett A mackó 4. évadának első előzetese
