Az online megjelenés után most a tévében is megérkezik Az első influenszerek, mely hétfőtől minden nap 10 és 19 órakor lesz látható a Spektrumon. Radnai Péter riportműsorában 10 beszélgetés során olyan televíziós személyiségek szólalnak majd meg, akiknek a maguk idejében legalább akkora hatásuk volt az emberekre, mint manapság egy-egy sikeres influenszernek. Az első évad vendégei Vitray Tamás, Horvát János, Bánó András, Endrei Judit, Rózsa György, Szinetár Miklós, Benda László, Gát György, Feledy Péter, Juhász Előd és Rózsa György. A produkció készítőjével és házigazdájával, Radnai Péterrel beszélgettem a műsor ötletről, a megvalósításról, a vendégek kiválasztásáról, valamint elmondta azt is miért ajánlja Az első influenszerek megnézését a fiataloknak is.

hirdetés

Hogy jött a műsor ötlete? Mekkora stáb dolgozott rajta?
Általában az a véleményem, hogy Magyarországon egy-két kivételtől eltekintve nincsenek méltón ápolva a múlt különböző kulturális értékei. Meggyőződésem, hogy a mai fiatalok, vagy akár az utókor is sokat tanulhatna azokból a történetekből, amelyet az érdekes, izgalmas múlttal rendelkező, de még élő emberek el tudnának mesélni. Legyen szó akár színházról, filmről, zenéről, sportról, vagy akár a médiáról. Ebben a sorozatban azokat a meghatározó médiaszemélyiségeket próbáltam kérdezni, akik alapjaiban befolyásolták Magyarországon a televíziós kultúra kialakulását. Nem egy nagy stáb, körülbelül 10-12 fő dolgozott a produkción, de nagyon fontos volt, hogy a tartalom mellett olyan minőségi képi világa legyen, amit 10-20 év múlva is lehet majd értékelni.

Mik voltak a fő szempontok az interjúalanyok kiválasztásánál?
Nyilván voltak szubjektív szempontok is, hiszen én abban a korban voltam a televíziózás iránt nagyon fogékony gyerek, amikor ők a csúcson voltak. Próbáltam úgy alanyokat felkérni, hogy a lehető legtöbb műfaj képviselve legyen. Így került be az első szezonba a politikai riportertől, a szórakoztató műsort készítő, illetve vezetőn át bemondónőig számos legenda.

Rózsa György Az első influenszerek felvételén

Számos televíziós mára nem része a közéletnek. Mennyire könnyen vállalták az interjúkat? Mennyire kellett őket győzködni?
Egészségi állapottól függően vállalták, vagy nem vállalták a részvételt, illetve amikor azt mondtam, hogy influenszerként gondolok rájuk, az többükben megütközést keltett, hiszen az influenszer ma egy erősen devalválódott kifejezés. Azt kellett velük megértetnem, hogy ennek a szónak az alapjelentése az, hogy valaki, aki hat az emberekre, illetve befolyásolja a gondolkodásukat, vagy a közbeszédet, és így már elfogadták ezt a jelzőt.

A rendszerváltás előtt azok kaphattak vezető szerepet a médiában, akik együttműködtek a diktatórikus vezetéssel. A párthoz való viszonyukba mennyire mentek bele?
Tudatosan próbáltam a politikát kizárni a beszélgetésekből, és a szakmára koncentráltam. Ez nem egy politikai oknyomozó sorozat, ez kizárólag a szakmára koncentrál.

Vitray Tamás és Radnai Péter Az első influenszerek felvételén

Mivel ajánlanád a műsort a mai fiataloknak, akik nem is éltek akkor, amikor az interjúalanyaid voltak a legnagyobb televíziósok?
Tisztában vagyok azzal, hogy sok fiatal elzárkózik a múlttól, vagy egyszerűen csak nem érdekli. Ennek ellenére remélem, hogy vannak sokan olyanok, akik kíváncsiak arra, hogy mi volt az X-Faktor, az Exatlon, vagy éppen a Keresztanyu előtt, hiszen például Rózsa György vetélkedői, vagy a Gát György féle Família Kft, és végül, de nem utolsósorban a Ki, Mit Tud ezeknek a műsoroknak a korábbi megfelelője. Egyébként azért is kértem fel az egyik legnépszerűbb, még 20 év alatti YouTubert, Trunk Tamást Dablty-t, hogy az ő nyelvükön adjon infografikákkal kiegészítve háttérinformációkat, hogy a fiatalabb generáció könnyebben megértse, miről beszélnek a riportalanyok.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része