A szeptemberi premiereket követően most bemutatjuk, hogy októberben milyen újdonságok érkeznek a Disney+-ra. Ez a hónap rég látott premierözönt hoz el a platformra, ugyanis 25 friss produkció válik elérhetővé a streaming szolgáltatón. A hűvős őszi napok során így sztárok főszereplésével készült produkciók, sorozatok folytatásai, dokumentumfilmek és animációk közül válogathatunk majd.

La Máquina: Boksz életre vagy halálra

Október első napján debütált a streaming szolgáltatón a 9-1-1 8. évada. A széria az elsősegélynyújtók tapasztalatait dolgozza fel: rendőrökét, tűzoltókét és diszpécserekét, akik a legfélelmetesebb, legsokkolóbb és legmegdöbbentőbb helyzetekben találják magukat. 2-án válik elérhetővé a Hogyan fogtam el a gyilkosomat (How I Caught My Killer) 10 részes 2. etapja. A bűnügyi dokumentumfilm-sorozatban látható mélyinterjúk, autentikus archív anyagok és a színészek által újrajátszott jelenetek segítségével mutatják be a bűneseteket.

hirdetés

3-án vált elérhetővé a Sarah Paulson főszereplésével készült Lélegzet-visszafojtva (Hold Your Breath) című pszichólogiai horror-thrillernek. Az 1930-as években, Oklahomában játszódó filmben egy fiatal anyát kísérti a múltja. Az államot porviharok sújtják, a nő pedig szentül hiszi, hogy az időjárási jelenség azt jelzi, hogy a gonosz lecsapni készül a családjára. Ezért rendkívüli intézkedéseket tesz, hogy megvédje őket.

Október 4-től lesz megtekinthető a két részes How to Hire a Hitman, amelyben Yinka Bokini a dark web titokzatos világába kalauzolja el a nézőket. Szintén ezen a napon jön a Disney+-ra a The Earl, His Lover, the Escort, and Her Brother című dokumentumfilm, amely által megsimerhetjük Nagy-Britannia egyik egykori leggazdagabb emberének, Anthony Ashley-Coopernek a titkait. Ugyanekkor érkezik a platformra a The Murder That Changed Britain is. A dokumentumfilm bemutatja, amint 1992. július 15-én Rachel Nickellt, egy fiatal anyát hároméves fia, Alex szeme láttára ölték meg Wimbledonban.

4-én jön a streaming szolgáltatóra a The Football Fraudster című dokumentumfilm is. Az elmúlt 10 évben Medi Abalimba kiadta már magát MI6-ügynöknek, Gael Kakutának, a Premier League-futballistának, fociügynöknek, NFL-játékosnak, egy vezető lemezkiadóval pedig elhitette, hogy egy kolumbiai rapper. 7-én kerül be a kínálatba a Vigyázz, ufók! speciális epizódja, a Halloweeni különkiadás 2. rész: Vadászat a Barna Októberre (The Solar Opposites Halloween Special Part 2: The Hunt for Brown October). Szintén ettől a naptól új részekkel folytatódik a Bluey rövidfilmek (Bluey Minisodes) 1. szezonja, amelyben Bluey és Bingo vicces és kedves pillanatait követhetjük.

Október 9-én lesz a premierje a La Máquina: Boksz életre vagy halálra 6 epizódból álló 1. évadának. A főszerepekben a Tizenegyes állomásból ismert Gael García Bernal, az Andor címszereplőjét alakító Diego Luna és A 3-test-problémában Auggie Salazart megformáló Eiza González látható. A drámasorozatban egy megsemmisítő vereség után Esteban „La Máquina” Osuna bokszkarrierje a mélypontjára jut, de menedzsere és legjobb barátja, Andy Lujan eltökélten vissza akarja vezetni őt a csúcsra. Amikor azonban felbukkan egy aljas szervezet, a visszavágó tétje élet vagy halál lesz. Estebannak a démonaival is meg kell küzdenie, és megvédenie a családját, köztük volt feleségét, aki óhatatlanul konfliktusba kerül a bokszvilág sötét oldalával.

10-én debütál a platformon A Grace klinika (Grey’s Anatomy) 18 részes 21. etapja. A Grey-Sloan Emlékkórház orvoscsapata nap mint nap élet-halál kérdésekben dönt, miközben vigaszt keresnek egymásban, és időnként többre vágynak a barátságnál. 11-én érkezik a Disney+-ra a National Geographic sorozata, az Expedition Amazon. Felfedezők úttörő kutatásokat végeznek a hatalmas Amazonas jeges forrásától egészen a Karib-tengerig futó édesvizekig, hogy megismerjék a bolygó egyik legmeghatározóbb, egyben kivételesen különleges erőforrásának lüktetését.

Szintén október 11-től lesz megtekinthető a Mr. Crocket című horrorfilm. A produkció története szerint 1993-ban egy gyermekműsor rejtélyes házigazdája, Mr. Crocket gyermekeket rabol el, és brutálisan megöli a szüleiket. Miután Mr. Crocket elrabolja a fiát, egy elszánt anya veszélyes küldetésre indul, hogy megmentse gyermekét a démoni műsorvezető karmai közül.

Ugyanekkor 5 résszel debütál a Visszatérés Las Sabinasba (Return to Las Sabinas / Regreso a Las Sabinas) 70 epizódos 1. szezonja. A spanyol drámasorozat ezt követően minden hétköznap jelentkezik új résszel. Gracia és Paloma visszatér Las Sabinasba, hogy édesapjukról, Emilióról gondoskodjanak. Gracia újra találkozik gyerekkori szerelmével, Miguellel, aki most már Esther jegyese. Paloma pedig átveszi a család földjének művelését, és összeütközésbe kerül Paca Utrera földbirtokossal, aki szörnyű titkot oszt meg Emilióval, és hátsó szándékai vannak a településsel.

Október 16-án válik elérhetővé egy vadonatúj holland bűnügyi drámaszéria, a Nemezis (Nemesis). A 8 részből álló 1. évadban Sylvia van Maele ügyész és Lars van Deurnen, a Pénzügyi Bűncselekményeket Vizsgáló Holland Hatóság (FIOD) munkatársa egyesítik erejüket. Így együtt szállnak szembe a bűnözéssel a fedőcégek, a zsákutcába vezető dokumentumok és a nemzetközi adózási szabályok áthágásának sötét világában. Amikor Sylvia magán- és szakmai élete is összeomlik, a túlélés érdekében a megérzéseire kell hagyatkoznia.

Eredetileg szeptember 4-én érkezett volna meg a platformra a Hazudj! (Tell Me Lies) 8 részes 2. évada, amely végül 16-án kerül majd be a kínálatba. Lucy Albright és Stephen DeMarco visszatérnek az egyetemre, azonban nyár eleji drámai szakításuk óta nincsenek beszélőviszonyban. Végül mégis az ellentmondásokkal teli, függőséget okozó dinamikájuk újabb hullámában találják magukat, ami éppoly dühítő, mint amennyire elkerülhetetlen. Mindeközben a történet egyre mélyebben tárja fel Lucy és Stephen baráti körének életét.

Október 18-án lesz a premierje a Riválisok (Rivals) című drámasorozatnak. A Dame Jilly Cooper azonos című regényén alapuló széria 1. etapja 8 epizódból fog állni. A produkció az 1980-as évek Angliájának hataloméhes társadalmi elitjét és azok drámáit, túlkapásait és sokkoló mindennapjait dolgozza fel a független televíziózás kíméletlen világában. A legfontosabb szerepekben David Tennant, Aidan Turner, Katherine Parkinson, Lisa McGrillis, Alex Hassell, Emily Atack és Danny Dyer lesz látható.

Szintén ekkor jön a Disney+-ra egy animációs produkció, a Lego Marvel Avengers: Mission Demolition. A Marvel Studios és a LEGO Csoport új különkiadásában egy fiatal, feltörekvő hős és szuperhősrajongó véletlenül egy új, hatalmas gonosztevőt enged el, aki meg akarja szabadítani a világot a Bosszúállóktól. Ugyanezen a napon érkezik a platformra az In the Arena: Serena Williams című dokumentumfilm-sorozat 8 epizódból álló 1. etapja. A széria a legendás teniszező életét és pályafutásának fontos eseményeit mutatja be.

Október 23-án dupla résszel indul a Grotesquerie. A 10 részes horrorsorozat 1. etapjából ezt követően minden héten új epizód kerül be a kínálatba. Szörnyű bűntények sorozata kavarja fel egy kis közösség életét. Lois Tryon nyomozó kísértetiesen személyesnek érzi ezeket a bűncselekményeket, mintha valaki – vagy valami – gúnyolódna vele. Elfogadja Megan nővér, a Katolikus Gondviselő újságírójának segítségét, és ahogy a nyomokat összerakva egyre tisztábban látnak, egy olyan baljós hálóba keverednek, amely több kérdést vet fel, mint ahány választ kínál. A főszereplőket Niecy Nash-Betts, Courtney B. Vance, Lesley Manville és Travis Kelce alakítják.

Szintén ekkor lesz a premierje egy francia drámaszéria, a Mindent a gyerekekért (The Disappearance of Kimmy Diore / Les enfants sont rois) 1. szezonjának. Mikor Kimmy Diore-t fényes nappal elrabolják, a döbbenet nem csak a családját rázza meg. Kimmy nem egy átlagos hatéves kislány, hanem YouTube-sztár, akinek videóit több millióan követik. Hogy megmentse, Sara Rousselnek el kell merülnie egy ismeretlen világban, amelyet egyszerre talál lenyűgözőnek és rémisztőnek. Bekerül a Diore család belső köreibe, és fokozatosan olyan titkokra derít fényt, amelyek a saját múltjából már ismerősek.

Október 24-én dupla résszel debütál a Doctor Odyssey 13 részes 1. évada. Az orvosi drámasorozatból hetente új epizód érkezik a platformra. A produkció története egy luxushajón játszódik, ahol az új fedélzeti orvos, Max keményen dolgozik a legénységgel együtt nap mint nap. A kis létszámú, de rendkívüli orvosi csapatot különleges szakmai krízisek teszik próbára, mérföldekre a szárazföldtől.

25-én jön a streaming szolgáltatóra az Útinapló: Bruce Springsteen and The E Street Band (Road Diary: Bruce Springsteen and The E Street Band). A dokumentumfilmben a zenekari próbák, a színfalak mögötti különleges pillanatok és a magától Springsteen-től hallható történetek mellett a rajongók most először láthatják a 2023-2024-es turné professzionális felvételeit.

Október 30-tól lesz megtekinthető a Megalapozott kétség (Reasonable Doubt) 10 epizódos 2. etapja. Miután megpróbálja kiheverni a sebeket, melyeket a megterhelő per és a halálos viszony okoztak, Jax Stewart igyekszik újra a helyes útra terelni az életét. Egészen addig, amíg egyik legközelebbi barátnője el nem árulja, hogy megölte a férjét.

Szintén ekkor válik elérhetővé egy igaz történeten alapuló olasz bűnügyi drámasorozat, a This is Not Hollywood. A 4 részből álló produkció bemutatja, amint 2010. augusztus 26-án Avetranában egy fiatal lány elment otthonról és sose tért vissza. A 15 éves Sarah Scazzit az egész város kereste, különösen unokatestvére, akivel aznap programja lett volna. A lányt 42 nappal később egy kút mélyén találták meg.

A SkyShowtime októberi újdonságairól itt írtunk. Hamarosan bemutatjuk a Netflix, a Max és a Prime Video ehavi premierjeit is.

hirdetés

Kiderült, hogy meddig tart majd Az Árulók 2. évada az RTL-en

Hamarosan vadonatúj bűnügyi sorozat indul az egyik országos csatornán

Csütörtöktől minden hétköznap esti produkciót érintő műsorváltozás lesz az RTL-en

Premierdátumot és friss előzetest kapott a TV2-re érkező új sorozat, a S.E.R.E.G

Egyszer elaludtam közvetítés közben - karrierinterjú Gundel Takács Gáborral

Ezt tudni az ATV-n ma induló Géniusz 4. évadáról (x)