Az Így jártam anyátokkal a 2000-es évek egyik legnépszerűbb amerikai vígjátéksorozata volt. Több sikertelen próbálkozást követően bő hét évvel a produkció vége után, tavaly májusban bejelentették, hogy spinoffot kap a széria. A sorozat 1. évada január 18-án debütált a Hulun, azóta pedig már megtekinthető a Disney+-on is. Az Így jártam apátokkal (How I Met Your Father) 1. etapja után szűk egy hónappal berendelték a széria 2. évadát is.
Most pedig az is kiderült, hogy mikor debütál majd a következő szezon. A sorozat 2. évada január 24-én, kedden érkezik majd a Hulura. A produkció hetente jelentkezik majd új epizódokkal. Az Így jártam apátokkal 2. szezonja jelentősen hosszabb lesz az 1. etapnál, ugyanis 10 epizód helyett 20 részből áll majd.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
