Az aranykor (The Gilded Age) 2022 januárjában mutatkozott be, és hamar nagy népszerűségre tett szert. A kosztümös széria 2. szezonja 2023 októberében debütált az HBO Maxon. Néhány nappal az évadzáró epizód premierje után bejelentették, hogy berendelték a sorozat 3. etapját. Most pedig az is kiderült, hogy mikor érkezik a folytatás.
A Max nyilvánosságra hozta, hogy Az aranykor 8 epizódból álló 3. évada június 22-én, vasárnap debütál a streaming szolgáltatón. A produkció ezt követően hetente jelentkezik majd új résszel. A premierdátumot egy vadonatúj előzetesben jelentették be, amely a cikk alján tekinthető meg. A folytatásban Russellék készen állnak arra, hogy elfoglalják helyüket a társadalom élén. Bertha olyan dolgot tűz ki célul, amely elképzelhetetlen magasságokba emelné a családot, míg George mindent kockára tesz. Agnes nem hajlandó elfogadni Ada új pozícióját a ház úrnőjeként, Peggy pedig megismerkedik egy jóképű orvossal, akinek családja nem igazán lelkesedik a lány karrierjéért.

Az RTL bejelentette a The Floor 2. évadának premierdátumát és műsorvezetőjét

Újabb jelentős változás: mától megint átalakulnak az RTL hétköznap estéi

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába
