6 év szünet után március 16-án tért vissza A Nagy Duett a TV2-re. A nagyszabású showműsor innentől vasárnap esténként jelentkezik a csatornán. A 7. évada eredetileg április 27-én ért volna véget, de pár nappal előtte egy komoly műsorváltozást jelentett be a tévétársaság és két adással meghosszabbították a műsort. Így A Nagy Duett idei szezonja 9 rész után május 11-én most vasárnap ér véget.

hirdetés

Mivel a múlt héten visszatért a Napló a TV2-re, így a zenés showműsor fináléja csak 20 órakor kezdődik majd. A produkció döntője a TV2 hivatalos tévéműsora alapján bruttó (reklámokkal együtt számított) több mint 3 órán át tar majd és valamikor 23:15 körül fejeződhet be. Az elmúlt években azonban gyakran előfordult, hogy a nagyszabású showműsorok utolsó adásai a tervezettnél jóval hosszabban jelentkeztek, így simán elképzelhető, hogy a valóságban ennél is később ér majd véget.

A Nagy Duett 10 versenyzőpárosából a fináléba hárman jutottak. Vasárnap este Aurelio és Nótár Mary, Hegyes Berci és Mihályfi Luca, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence között dől majd el, ki nyeri a műsor 7. évadát. A produkció jövő vasárnap a Kincsvadászok VIP váltja.

hirdetés

Az RTL bejelentette a The Floor 2. évadának premierdátumát és műsorvezetőjét

Újabb jelentős változás: mától megint átalakulnak az RTL hétköznap estéi

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató