Az Egy csodálatos asszony (Kadin) 2020 augusztusában debütált az RTL Klubon, azonban csupán egy évada került képernyőre. Tavaly július elején megírtuk, hogy a török sorozat egy másik országos csatornára is érkezik, méghozzá augusztus 2-án a Dunára. Később kiderült, hogy műsorváltozás miatt csak augusztus 6-án debütál a tévéadón, majd bejelentették, hogy végül augusztus 12-én indul a csatornán. Akkor azt is nyilvánosságra hozták, hogy a török széria mindhárom szezonja látható lesz majd a Dunán.
A folytatásra azonban már nem kell sokat várni, ugyanis hamarosan képernyőre kerül. Az Egy csodálatos asszony 2. szezonja január 7-én, jövő kedden 18:50-kor debütál a Dunán. A produkció minden hétköznap este megtekinthető lesz a csatornán. A középpontban továbbra is Bahar áll, akinek egyre több kihívással kell szembenéznie. A kétgyermekes egyedülálló anyának súlyos titkokkal és egy életét veszélyeztető betegséggel is meg kell küzdenie. A történet azt is bemutatja, hogyan meríthet erőt egy édesanya a gyerekek iránti feltétel nélküli szeretetből, és ezáltal miként tudja túlélni a legnehezebb pillanatokat is.