Novemberben egy konferencián jelentette be a TV2 Csoport, hogy 2025-ben visszatér Az 50 milliós játszma. A gameshow utoljára 2017-ben volt látható, így idén 8 év szünet után folytatódik. A múlt héten Fischer Gábor, a tévétársaság programigazgatója a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában számos bejelentést tett, többek között az említett vetélkedőről is. Elárulta, hogy emelik a tétet és A 100 milliós játszma címmel tér vissza, valamint hogy idén tavasszal már látható lesz. Azt is leleplezte, hogy egy helyett két műsorvezetője lesz a produkciónak: Stohl András és Till Attila.
Hétfő este a TV2 Csoport bejelentette, hogy A 100 milliós játszma április 17-én 20 órakor indul a TV2-n. Ezenkívül azt is közölték, hogy a vetélkedőben a civilek mellett sztárok is versenybe szállnak a pénzkötegekért. Többek között Vastag Csaba és Domján Evelin, Király Viktor és Király Anita, valamint Szabó András Csuti és Sudár Bianka is szerencsét próbál. Molnár Viktor és Fertőszögi Péter, Kaszás Géza és Kovács Lázár, Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti szintén új szerepben mutatkoznak be a gameshowban.

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Ő lesz az Útközben elmeséled 2. évadának utolsó vendége

