Hajdú Péter januárban egy interjúban bejelentette, hogy ősszel vadonatúj csatornát indítanak. Ez lenne a LifeTV és az OzoneTV után a Media Vivantis harmadik tévéadója. A vezérigazgató bejelentéséről a SorozatWiki akkor azt írta, hogy a hír azért is meglepő, mert az elmúlt időszak inkább a tévéadók megszüntetéseiről és átnevezéseiről szóltak, minthogy újakat nyitottak volna. Februárban kiszivárgott, hogy az új csatornának Premier TV lenne a neve, mely egy levédés alapján “Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek” tematikákat kapott volna.

A Media1 friss információi szerint viszont mégsem indul el idén a tévéadó. A tévétársaság a hírportál számára megerősítette, hogy a csatorna mégsem érkezik a kitűzött szeptemberi időpontban, de hozzátették, hogy nem mondtak le teljesen róla, csak csúszik a megjelenése.

„Amikor tavaly új csatorna indítását terveztük úgy kalkuláltunk, hogy portfólióbővítéssel érhetjük el a magunk számára kitűzött célt. A tervezettnél azonban kedvezőbben alakultak az eredmények: az első negyedév alapján azt látjuk, hogy mindkét jelenlegi csatornánkban, a Life TV-ben és Ozone TV-ben is megvan az a növekedési potenciál, ami ehhez szükséges. A Media Vivantis megújítását a Life TV-vel kezdtük. Erre a csatornára a tavaly szép eredményekkel debütáltak – Bréking!, Összezárva Hajdú Péterrel – mellé folyamatosan érkeznek az új programok – Van életünk, Ébredj velünk – és csatlakoznak hozzánk kiváló televíziós személyiségek, hogy csak az elmúlt hét igazolásait említsük, például Bereczki Zoltán és Kovács Lázár. Az OzoneTV-vel kapcsolatban is konkrét terveink vannak, új műsorunk az Észak-Dél már ennek részeként került műsorra. Ezzel együtt nincs elvetve az elképzelés, hogy harmadik csatornát indítsunk. Folynak az előkészületek, de elképzelhető, hogy az indulás nem ebben az évben fog megtörténni” – válaszolta a Media Vivantis a Media1-nek.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna