Nyáron indult a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thrillernek a forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül Madarász Isti rendezésében. Szeptember közepén nyilvánosságra hozták, hogy többek között a Keresztanyu és A besúgó színésznői is szerepelnek majd a produkcióban. Most pedig megérkezett a Tündérkert első, rövidebb előzetese is, melynek végén látható, hogy a széria 2023 decemberében debütál majd. Az ajánló a cikk alján tekinthető meg.

hirdetés

Az ifjú erdélyi fejedelem, Báthory Gábor, hadjáratáról visszatérve sem nyugodhat, hiszen folyamatosan konfliktusokkal és politikai cselszövésekkel kell szembenéznie. Ebben legfőbb partnere mentora, Bethlen Gábor, aki már gyerekkora óta követi Báthory sorsát. A fiatal uralkodó – korának rocksztárjaként – azonban nem csak a csatatéren és a politikában vehemens, a testi gyönyörök habzsolásában sem ismer határokat – olvasható az MTVA közleményében

hirdetés

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

A TV2 most már több ismétlést sugároz a Kincsvadászokból, mint amennyi új részt ad

Az X-Faktor legsikeresebb mentora lesz a Csillag születik egyik zsűritagja

Új évada készül az itthon a SkyShowtime-on elérhető népszerű thriller-drámasorozatnak

Megérkezett A mackó 4. évadának első előzetese

A TV2-n élőben közvetítik Kapu Tibor űrbe való kilövését