Eredetileg 2020 augusztusában rendezték volna meg az első budapesti Comic Cont, a koronavírus miatt azonban először 2020 novemberére tették át, majd később 2021 augusztusára pakolták az eseményt. Most a szervezők bejelentették, hogy ismét változott a rendezvény dátuma. Számos film és sorozat forgatása nyárra csúszott a pandémia miatt, így a színészek is teljesen máshogy érnek rá. A Budapesti Comic Con Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből kiderült, hogy végül fél év múlva, december 11-12-én tartják meg a programot.

hirdetés

Ezen kívül nyilvánosságra hozták azt is, hogy ki lesz az első vendég az eseményen. A Trónok harcában (Osha), a The Mandalorianben (Xi’an) és a Harry Potterben (Nymphadora Tonks) is megforduló Natalia Tena biztosan ott lesz a rendezvényen. A színésznő már az eredeti, tavaly nyári Comic Conra is hivatalos volt.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban