Október 16-án, kedden késő este az APB – A milliárdos körzet 1×02-es epizódjának kellett volna képernyőre kerülnie a TV2-n, de egy azonnali, előre nem közölt műsorváltozás után az NCIS 15×02-es része volt látható. Még aznap megkerestük a csatornát, hogy mi az oka a változásnak, de azóta sem kaptunk választ. Csütörtök este az egyik olvasónk jelezte, hogy újabb műsorváltozás történt a TV2-n és az NCIS új epizódja helyett az APB – A milliárdos körzet kedden le nem vetített, 1×02-es része került adásba.

Ezek szerint egyszerűen megcserélték a két sorozat vetítési napját, de hogy miért, az továbbra se tudni. Látszik, hogy a TV2 Csoport azzal, hogy szinten minden nap sugároz éjfél előtt vásárolt sorozatot, próbálja ezeket visszavezetni a főcsatornájára, ami mindenképpen jó hír. Azzal viszont, hogy részenként cserélgeti bizonyos sorozatok vetítési napját és ezt el is titkolják a sajtó elől, csak azt fogják elérni, hogy aki nézni is akarja ezeket a produkciókat, az se fogja tudni, hogy épp mikor kapcsoljon a TV2-re. A nézők összezavarását pedig tovább segíti, hogy jövő hétre a tévéműsorban az NCIS megint csütörtökre van jelölve, de ezek után ki tudja mikor adják majd le.

hirdetés

Premierözön a Netflixen: 21 új sorozat, vagy friss évad érkezik májusban

Újabb, ezúttal azonnali műsorváltozás hétköznap este a TV2-n

Komoly műsorváltozás a TV2-n: Idő előtt, napiban érkezik a civiles Kincsvadászok új évada

16. heti nézettség - Évadszinten is brutális siker lett a Hunyadi-sorozat

Számos produkcióval bővül májusban az RTL+ kínálata

Műsorváltozás: Mégsem ér véget a héten A Nagy Duett, csúszik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

hirdetés