A Felejthetetlen (Unforgettable) 2011-ben indult az amerikai CBS-en, majd az 1. évad után elkaszálták. Később a csatorna meggondolta magát és folytatta a sorozatot, így elkészült a 2. szezon is, de csak 13 epizóddal. A szintén 13 részes 3. évad után azonban a CBS ismét elkaszálta a produkciót. A rajongók azonban nem elégedtek meg a döntéssel és olyan sikeresen küzdöttek, hogy az A&E csatorna megvette a szériát. A Felejthetetlen 4. évada végül 2015. november és 2016. január között került képernyőre, ismét 13 epizóddal. Februárban az A&E sem kért a folytatásból és bár a rajongók ismét háborognak, nagyon úgy néz ki, hogy most már végleg véget ért a széria.

Itthon az AXN vette meg a sorozatot, ahol elég hamar, egy hónappal a tengerentúli premier után már be is mutatták. Ezután szépen sorban érkeztek is az új etapok, majd később a TV2 is elkezdte vetíteni. A 4. évad premierje március 1-jén volt a hazai kábelcsatornán és ma 21 órakor lesz látható az utolsó része. Így 5 év után nem csak Amerikában, hanem Magyarországon is véget ér a Felejthetetlen.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés