2015 novemberében, a Válótársak mellett az RTL Klub bemutatott egy másik saját gyártású újdonságot, a Keresem a családomat. A Lilu vezette műsorban igaz történeteket és embereket ismerhettek meg a nézők, a stáb ugyanis a beérkező nézői levelek, kérések nyomán megpróbálta újra egyesíteni azokat a családokat, amiket az évek, a tragédiák szakítottak szét, kibékíteni a rokonokat, és felkutatni a régen eltűnt családtagokat. A Keresem a családom első évada nagy siker volt, és egy évvel később megérkezett belőle a folytatás.

A második etap 2016 november-decemberében került képernyőre, majd két hónap múlva, nagyon hamar visszatért új adásokkal, ugyanis az RTL Klub 2017 februárjában elindította Lilu műsorának harmadik szezonját. Az új évad akárcsak a második, szintén hat epizódból állt. A Keresem a családom a 2017. március végi finálé óta nem jelentkezett új részekkel, ám most kiderült, hogy több mint egy év szünet után, idén júniusban bemutatja az RTL Klub a Televíziós Újságírók Díján a legjobb reality kategóriában jelölt műsor negyedik etapját.

A Keresem a családom eddigi három évada keddenként került képernyőre, a folytatás azonban június 13-án, új napon debütál. Innentől kezdve szerda esténként az Éjjel-Nappal Budapest után lesz látható. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

A Nagy Ő: Megvan, hogy kit választott párjának Stohl András

A Nagy Ő: Kiderült, hogy Stohl András együtt van-e még a választottjával

Jövő hétfőtől átalakulnak a TV2 hétköznap estéi

Két hangulatos előzetes is érkezett Nicolas Cage Marvel-sorozatához

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezett a legújabb török sorozat

Hamarosan indul A Dal 2026 - itt vannak a részletek