Köllő Babettet a VIASAT3 2017-ben elindult Feleségek luxuskivitelben című műsorában ismerhette meg széleskörben a közönség. Ezt követően szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben az RTL-en, 2022-ben pedig a TV2 Csoporthoz igazolt. A főcsatornán látható volt a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpadában, utána pedig egy szezon erejéig a Sztárban sztár, majd pedig 3 évadon át a Sztárban sztár leszek! zsűritagja volt. 2022-ben műsorvezetői feladatot is kapott, ugyanis Till Attila mellett ő volt a Drágám, add az életed 4. etapjának házigazdája.

Köllő Babett tavaly nem szerepelt a TV2 műsoraiban, állítása szerint inkább a pihenést választotta, de év végén elárulta, hogy 2025-ben visszatér a képernyőre. Azt azonban nem árulta el, hogy melyik tévéadón. A story.hu információja szerint azonban Köllő Babett a konkurens RTL-en folytatja. A lap értesülése szerint a novemberben bejelentett vadonatúj reality, az Exek csatája műsorvezetője lehet. A story.hu megkeresésére az RTL nem cáfolta, hogy átigazol hozzájuk Köllő Babett, azonban az Exek csatájának műsorvezetéséről azt írták, hogy korai lenne még beszélni róla.

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re