A Trónok harca 7. évada komoly fordulattal ért véget, ugyanis Daenerys és Havas Jon összejöttek és lefeküdtek egymással. A nézők már tudják, hogy a két karakter között rokoni szálak vannak, hiszen Ned Stark örökbe fogadott fia is részben Targaryen. A karaktereknek azonban erről fogalmuk sincs. “Jon egy olyan férfi, aki szeret a szabályok szerint játszani. Szinte képtelen arra, hogy hazudjon. Arra számítok, hogy amikor kiderül, hogy a közöttük lévő kapcsolat vérfertőzésen alapszik, Havas Jon rettenetesen össze fog törni” – árulta el Kit Harington, aki a Trónok harca 8. évados forgatásának befejezése után nemrég új külsejével sokkolta a rajongókat.

A Daeneryst játszó Emilia Clarke is beszélt arról, hogy várhatóan sor kerül majd a sorozat eddigi legkínosabb jelenetére. A színésznő szerint azonban a Targaryen lány azért bukik majd ki a rokonság miatt, mert egészen eddig büszkén hirdette, hogy ő családja utolsó tagja és a Vastrón méltó úrnője. A Trónok harca az utolsó, 6 részes szezonjával 2019 áprilisában érkezik az HBO és az HBO GO kínálatába, így a nézőknek már csak 4 hónapot kell várnia a 2017 augusztusa óta szüneten lévő produkció befejezésére. (Fotó: HBO)

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés