A Trónok harca egyik látványos katonai összecsapása volt a 6. évad 9. epizódjában lezajló Fattyak csatája, melyben a Starkok megostromolták a Boltonok által elfoglalt Derest. Kevesen gondolnák, de a Havas Jont alakító Kit Harington nevéhez fűződik az ütközet egyik legikonikusabb jelenete. A snittet, amelyben a sereg parancsnokát kis híján összenyomja a körülötte harcolókból és hullákból álló tenger, a Netflix egyik 2019-es filmje, a The King is egy az egyben lemásolta.

“Miguel Sapochniknak, az epizód rendezőjének is köszönhető, hogy ez a jelenet bekerülhetett a Fattyak csatájába. A sorozat készítője ugyanis megkérdezte tőlem, hogy mi a legnagyobb félelmem. Én pedig elmeséltem neki, hogy attól rettegek leginkább, hogy egy tömegrendezvényen, mint mondjuk egy stadionban tartott koncert a tömeg eltapos vagy egyszerűen összenyom. Úgy gondoltuk, hogy nem csak Jon szempontjából lehet ez fontos mozzanat, aki nem marad a földön, hanem feláll és ismét újjászületik. Hanem a nézőket is sokkolni tudjuk egyszerre” – árulta el egy korábbi interjújában Kit Harington.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés