Az RTL Klub tavaszi nagyszabású showműsora, az Álarcos énekes február 9-e óta látható a képernyőkön. Az eddigi 9 adásban Sebestyén Balázs, Dancsó Péter, Gáspár Laci és Csobot Adél próbálták kitalálni, mely magyar celebek énekelnek látványos maszkban és kosztümben a színpadon. A nyomozók közül mostanra mindenkinek van pontja, korábbi cikkünkben visszaolvasható, hogy eddig milyen sztárok lepleződtek le a műsorban. Április 12-én jön a döntő, melyben már csak három énekes, a Krokodil, a Robot és a Nyuszi állnak színpadra.

Vajon ki lehet az a három maradék celeb, akik az álarcok mögött rejtőznek? A legutóbbi adásban elhangzottak alapján Csobot Adél szerint a Krokodil nem más lehet, mint Szabó Győző, míg Gáspár Laci Vastag Csabára, Dancsó Péter az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Joe-ra, Sebestyén Balázs pedig Árpa Attilára tippelt. A Robot esetében ugyancsak megoszlanak a nyomozók véleményei, habár Dancsó Péter és Gáspár Laci is az Irigy Hónaljmirigyes Varga Győzőt mondta, Csobot Adél A Tanár főszereplőjére, Nagy Ervinre gondolt, míg Sebestyén Balázs a Jászai Mari-díjas Dolhai Attilára. A döntőben a győzelemre esélyes még a Nyuszi is, róla Balázs azt mondta, hogy Gallusz Niki lehet a maszk mögött, Csobot Adél Pásztor Annára tippelt, míg Dancsó Péter Metzker Vikire. Gáspár Laci pedig Dér Henit mondta végső tippként.

Az Álarcos énekes döntője április 12-én, vasárnap 20:00-kor, a megszokottnál egy órával később kezdődik majd. A látványos showműsor eddigi időpontjában egy új magyar sorozat, a Scherer Péter főszereplésével készített Apatigris első epizódja lesz látható.

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre