A TV2 Csoport Chili TV-je, a Paprika TV tulajdonosa és üzemeltetője, az AMC szerint túlságosan hasonlít az ő tévéadójuk nevére. Utóbbi tévéhálózat ezért beperelte Andy Vajna csatornáját és kérte, hogy tiltsák el a név használatától. A Fővárosi Törvényszék januárban meg is tiltotta a TV2 Csoportnak a Chili TV jelzést. A tévéhálózat azonban még aznap bejelentette, hogy fellebbeznek és nem változtatják meg a gasztrocsatornájuk nevét. Áprilisban a TV2 Csoport a SorozatWikinek eljuttatott közleményből kiderült, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokokon a TV2 Csoportnak adott igazat és visszavonta a Chili TV név használatára vonatkozó tilalmat. A csatornacsalád azt is hozzátette, hogy a döntés jogerős, fellebbezésnek már nincs helye, így arra lehetett számítani hogy az ügy itt lezárult.

Kiderült azonban, hogy az a per, amiben a TV2 Csoportnak adtak igazat egy védjegyper volt, de van egy másik is ami még nem zárult le. Ebben most az AMC Networksnek adtak igazat és újra eltiltották Andy Vajna tévéjét a Chili TV név használatától – tudta meg a 24.hu. Az ügyben a hírportál még szerdán kereste az AMC-t, akik végül pénteken egy közleménnyel reagáltak. Ebben azt írják, hogy a Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében a TV2 jogbitorló módon használja a Chili TV nevet nemzeti és közösségi szinten egyaránt. A bíróság ezért arra kötelezi a TV2 Média Csoportot, hogy 15 napon belül hagyja abba a Chili TV megjelölés használatát, valamint annak a chilitv.tv weboldalon történő reklámozását és hagyjon fel a doménnév használatával.

Az elsőfokú bíróság azonban most az AMC által a perbe becsatolt bizonyítékokra, többek között egy közvélemény-kutatási eredményre hivatkozva azt állapította meg, hogy a TV2 megsérti az AMC védjegyoltalmi jogait. Az AMC egy olyan közvélemény-kutatást nyújtott be, ami a múlt hónapban ezer fő megkérdezésével készült, és ahol a kérdezőbiztosok azon nyitott kérdésére, hogy „Ön szerint mi a chili?”, a válaszadók 95 százaléka a saját szavaikkal megfogalmazott válaszaikban a paprikát említették – írja a 24.hu.

hirdetés

A TV Paprikát működtető AMC Networks cégnél a fejleményt egyébként úgy értékelték, örülnek a bíróság számukra kedvező döntésének. A TV2 számára most egyébként még adott a lehetőség, hogy fellebbezéssel éljen, így elképzelhető, hogy az ügyben újabb fordulat következik be.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre