Katona Andor 2019 év elején kreatív producerként csatlakozott a TV2 Csoporthoz. A szakember 2022 júliusától kiemelt kreatív producerként folytatta munkáját. Pár hónapja jött a hír, hogy augusztus végével távozik Ökrös Gergely, a tévétársaság produkciós és kreatív igazgatója. A TV2 Csoport akkori közleménye ugyan megemlíti, hogy Katona Andor innentől közvetlenül Pavel Stanchev vezérigazgatónak riportál, de nemrég megtudtuk, hogy ez előléptetéssel is járt.

hirdetés

A SorozatWiki információi szerint szeptembertől Katona Andor lett a TV2 Csoport kreatív vezetője. A hírt a tévétársaság és az érintett is megerősítette oldalunknak:

„Az elmúlt öt évben Katona Andor a TV2 számos sikeres produkciójának kreatív csapatát irányította, beleértve a Farm VIP-t, a Dancing with the Stars-t és az Ázsia Expresszt. Ezen produkciók sikere Andor tehetségének, kemény munkájának, valamint kiváló vezetői és kommunikációs képességeinek is köszönhető, amelyeket a gyártási, programing és kommunikációs osztályokkal való együttműködés során is kamatoztat. Örömmel erősítem meg, hogy szeptember 1-től Katona Andor elfogadta a kreatív vezetői pozíciót a TV2-nél, és közvetlenül nekem jelent. Meggyőződésem, hogy új szerepkörében jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy a TV2 tovább erősítse vezető szerepét Magyarországon”

– mondta a SorozatWiki megkeresésére Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

„Több mint öt éve kezdtem el kreatív producerként dolgozni a TV2-nél, és azóta a munkámra illetve a műsorokra koncentrálva igyekszem minden helyzetben a maximumot nyújtani. Ezért is volt különösen megtisztelő, amikor Pavel Stanchev felkért a kreatív vezetői pozícióra, mert úgy érzem, hogy ez egy nagyon fontos és pozitív visszajelzés arról, hogy elégedettek az eddigi teljesítményemmel. Azon leszek, hogy a jövőben is rászolgáljak a bizalomra, és továbbra is hatékonyan tudjunk együttműködni a különböző területek vezetőivel, és azokkal a fantasztikus kreatív kollégákkal, akikkel az elmúlt években is együtt dolgoztunk. Nagyon örülök, hogy velük tudjuk folytatni a közös munkát. Azon leszek, hogy még erősebben tudjunk csapatként működni, és mindenki olyan produkción dolgozhasson, amiben jól érzi magát és amiben tehetségének minden színét meg tudja csillogtatni”

– nyilatkozta Katona Andor, a tévétársaság nemrég kinevezett kreatív vezetője a SorozatWikinek.

hirdetés

Kiderült, hogy mikor érkezik az X-Faktor első élő show-ja az RTL-re

42. heti nézettség - Remekül indított a Nyerő Páros

Újabb streaming szolgáltató applikációja lett elérhető Samsung TV-ken

Műsorváltozás lesz szombat és vasárnap este az RTL-en

Új, magyar feliratos előzetest kapott a Cobra Kai utolsó évadának folytatása

Az RTL leleplezte az Álarcos énekes negyedik nyomozóját