A Shannara – A jövő krónikáját annak idején a Trónok harca első nagy, lehetséges kihívójaként tartották számon, az MTV produkciója Terry Brooks regénysorozatát dolgozta fel. A széria egy olyan világba engedett betekintést, ahol az emberek mellett trollok, gnómok és tündék uralták Négyföldét. A Shannara nevű tünde család tagjai varázserejükkel tartották fenn a békét, a sötétség erői azonban az évadok alatt egyre keményebbé váltak, egy mágikus fa gyengülésének köszönhetően.

Amerikában az MTV-n volt látható a sorozat első 10 része, a második évados berendelés után viszont a gyenge nézettség miatt a Shannara – A jövő krónikája átkerült a Spike-ra. A 2. etap 2017 november végén fejeződött be, most pedig bejelentették, hogy folytatás már nem készül a szériából. Legalábbis a Viacom csatornáira nem, melyek közt ott van az MTV és a Spike is. A TV Line értesülései szerint a sorozat gyártó cége, a Sonar Entertainment most a Netflixet, az Amazont és más csatornákat célzott meg, hogy új otthonra találhasson a fantasy produkció. A rajongóknak tehát jó hír, hogy elképzelhető, hogy a széria harmadszorra is új helyen folytatódik.

Idehaza a VIASAT3 mutatta be a Shannara – A jövő krónikája mindkét évadát, így a magyar nézők is jól ismerhetik a sorozatot. A produkció a nem annyira komolyan vehető, guilty pleasure kategóriába tartozott a legtöbb kritikus szerint. A csodálatos forgatási helyszín, Új-Zéland és az erős fantasy hangulat miatt azonban sok, a stílus után rajongó ember követte még így is az alkotást.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna