Nemrég írtuk meg, hogy a Hollywoodban dolgozó filmes és tévés írók nem elégedettek a juttatásaikkal, ezért sztrájkra készülnek, ami miatt nyolc, már befejezett évaddal rendelkező sorozaton kívül olyan sikerprodukciók csúszhattak volna el, mint a The Walking Dead, az Amerikai Horror Story, vagy a Jessica Jones. 2017. május 2-án, azaz a mai napon kezdődhetett volna el ez az össznépi leállás, az írók egyesülete és a stúdiók azonban hosszas tárgyalások után végre megegyeztek. Az egészségügyi ellátás javítása mellett kritikus pont volt, hogy az írók a rövidebb évadok miatt kevés pénzt kapnak, ezt úgy oldották meg, hogy amennyiben egy-egy epizód megírása több mint két és fél hétig tart, abban az esetben plusz juttatásnak örülhetnek.

A sztrájk mellett korábban akkora egyetértés volt az írók között, hogy a céhben lévők több mint 96 százaléka azt szorgalmazta, hogy a vezetők hirdessék meg a munkabeszüntetést. 1960 óta ez lett volna Hollywood történetének 7. írósztrájkja, a legutóbbi épp 10 évvel ezelőtt volt, akkor 100 napos volt a leállás. Nem volt egyszerű a megegyezés, ugyanis március 13 óta – ekkor kezdődtek a tárgyalások -, kétszer szakadt meg a felek közötti egyezkedés. A szerződést 3 évre kötötték meg az írók és a stúdiók, így addig nyugalom lesz. A sztrájk elmaradásának főleg azért kell örülni, mert számos sorozat rövidebb évaddal jelentkezett volna, 2007-ben több produkció éppen futó évadát tette ez tönkre, például A szökését, de a Las Vegas befejezői részei sem készültek el emiatt.

hirdetés

Változás történt a TV2 hétköznap estéiben

Premierdátumot és új előzetest kapott a Black Mirror 7. évada

Hamarosan véget ér A mi kis falunk napi ismétlése az RTL-en

Hatalmas műsorváltozás a TV2-n: Új időpontban és több epizóddal érkezik a Hunyadi folytatása

A renitens, a Gólkirályság és a Sztárban sztár kapta a legtöbb jelölést a Televíziós Újságírók Díján

Elhunyt Bényi Ildikó, az Önök kérték műsorvezetője

hirdetés