Jason Momoa nemrégiben a Trónok harca utolsó évados forgatásán járt, egyből el is indultak a találgatások, hogy karaktere, Khal Drogo valamilyen formában visszatér-e a sorozatba. Az Igazság Ligája sztárja Belfastban nem csak korábbi kollégáival találkozott, hanem körbe is nézett a felvételek helyszínén. Ennek kapcsán az Entertainment Weekly közölt le a színésszel exkluzív anyagot, melyben Momoa így nyilatkozott: “A 8. évad egyszerűen elképesztő lesz. Ez lesz az eddigi legjobb sorozatszezon, ami valaha képernyőre került és a történet fordulataitól biztos vagyok benne, hogy rengeteg néző csúnyán ki fog akadni. Bizonyos szempontból kár, hogy ennyi mindent láttam, mert nem úsztam meg komoly spoilerek nélkül a vizitet.”

A színész véget vetett a korábbi felvetéseknek, ugyanis elmondta, Drogo semmilyen szín alatt nem tér vissza a sorozatba. “Nem tartózkodtam túl sokáig a forgatás helyszínén. Csak néhány régi ismerőst akartam látni, ha már a közelben jártam. A teóriák gyártóinak üzenem, hogy Drogo halott, teljesen értelmetlen lenne visszahozni a dothraki vezért!” Jason Momoa a közeljövőben látható lesz önálló szuperhősös kalandjában, az Aquamanben, illetve a Netflix sorozatában, a Frontierben is látható a színész. Momoa egyébként karaktere kapcsán azt sajnálja leginkább, hogy sose láthattuk Drogót csatában, a híresség egyik nagy vágya az lett volna, hogy harcban vérezzen el a Trónok harcában.

Az EW interjújából az is kiderül, hogy a Trónok harca showrunnerei másfél évet szánnak arra, hogy a 8. évadon dolgozzanak, így Momoa által megerősítést nyert, hogy a sorozat utolsó, 6 részes évada 2019-ben mutatkozhat be.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban