Pénteken délután jelentették be, hogy műsorváltozás lesz az RTL Klubon és új napra és korábbi időpontba kerül a Cápák között. Akkor azonban még nem frissült a csatorna hivatalos tévéműsora, így nem lehetett tudni, hogy az üzleti show pakolgatása hogyan érinti a többi műsort. Azóta ez a frissítés megtörtént, így nézzük a részleteket.

A Fókusz és a Keresztanyu márciustól is változatlan időpontban és gyakorisággal fog jelentkezni. Hétfőtől A mi kis falunk 21:05-ös ismétlése azonban ritkul, ugyanis pénteken már nem, csak hétfőtől csütörtökig lesz látható. Ahogy korábban beszámoltunk róla, pénteken ebben az időpontba kerülnek át a Cápák között új adásai. 22 óra után március első hetén még nem lesz sok változás, csütörtökön még marad a cápák, de pénteken a New Amsterdam 2×14-es epizódja 22:15 helyett 20 perccel később, 22:35-kor kezdődik majd.

A cápák péntekre kerülése miatt március második hetében újabb műsorváltozás lesz. 11-én, csütörtökön 22:10-kor, az üzleti show addigi sávjában érkezik a Magnum 3. évada. A sorozat legújabb szezonja december elején debütált Amerikában, így rendkívül gyorsan, csupán három hónap lemaradással érkezik meg Magyarországra. A magánnyomozós széria előző szezonja katasztrófális nézettséget hozott az RTL Klubnak, így nagy kérdés, most hogyan fog teljesíteni.

Március második hetében már csak pénteken jelentkezik a Cápák között, némileg rövidebb adásidővel. Ennek pedig a New Amsterdam nézői örülhetnek, ugyanis nagyjából visszakerül a mostani sávjába, 22:20-ra. Szombaton és vasárnap nem lesz változás, előbbi napon A Tanár 3. évada, utóbbin pedig a most hétvégén induló Apatigris 2. szezonja kerül képernyőre.

Kiderült, hogy mikor érkezik a Birodalom testvérsorozata az RTL+-ra

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park-filmek sztárja

Ez az 6 sorozat és film érkezik júliusban az Amazon Prime Videóra

Napokon belül véget ér a Kegyetlen szerelem 3. évada az Izaura TV-n

Ismert tévés szakember és sportújságíró lett a Duna átmeneti csatornaigazgatója