Iszak Eszter 2022 óta dolgozik a TV2-nél, ahol a Mokka egyik műsorvezetője. Férjével, Gyurta Dániellel február közepén egy, a közösségi médiában posztolt fényképpel jelentették be, hogy gyerekük lesz. A műsorvezető nyáron megkezdte a szülési szabadságát és elbúcsúzott a produkció nézőitől.

Most pedig a TV2 Csoport bejelentette, hogy Iszak Eszter visszatér a TV2 képernyőjére. A műsorvezető ugyanis november 13-án, holnap ismét látható lesz a Mokkában. Ezt követően, egyelőre heti egyszer vezeti majd a reggeli műsort a csatornán. Iszak elmondása szerint a forgatás alatt a kislányára a férje vagy a nagyszülők vigyáznak majd, a műsor után pedig rohan haza.

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára