Január 2-án indult az RTL Klub 2020-as januári műsorrendje, az első napi nézettségi összecsapásról pedig azóta részletesen beszámoltunk. Öt nappal az új struktúra elindulása után azonban néhány esti sorozat kezdési időpontja megváltozik. Fontos megjegyezni, hogy ez nem számít műsorváltozásnak, ugyanis az RTL Klub 2. heti tévéműsorának kiadásakor, már az új időpontokkal jelent meg.

A Fókusz a helyén marad és továbbra is 18:55-kor kezdődik majd. A Drága örökösök azonban 5 perccel előbb indul majd, 19:50 helyett már 19:45-kor. A módosult időpont azonban az RTL Klub vadonatúj magyar telenovelláját nem érinti, a Bátrak földje továbbra is pontban 21 órakor lesz látható. Az utána következő Barátok köztnél viszont megint lesz változás, 22:00-ről 22:10-re kerül, így nagyjából akkor fog kezdődni, amikor eddig az aznap esti első rész véget ért.

A késő esti programok kezdése nem változik – hétfőn a XXI. Század, kedden a Házon kívül, a többi napon pedig az RTL Híradó késő esti kiadása – továbbra is 22:50 körül indulnak majd. Ezeken kívül jövő héten A mi kis falunk 4. évada is folytatódik.

Ilyen lesz A Csontember, az RTL Klub napokban induló új amerikai sorozata

Először egy színésztársa miatt örült, hogy bekerült A mi kis falunkba – interjú Schmied Zoltánnal

Megismétlik az egyik RTL-es csatornán a Bátrak földjét

A Zsivány egyes újabb fontos szereplője lesz látható az új előzménysorozatban

Megint későbbre tolták a budapesti Comic Cont, de az új időpontban is lesz Trónok harcás színész

Beharangozó videó érkezett a The Witcher 2. évadához