Augusztus 24-én a Mintaapák után és A Konyhafőnök ellen debütált a TV2 legújabb nagy gasztro realityje, a Love Bistro. A vadonatúj formátum teljesen magyar fejlesztés, Rubin Kristóf cége, a Free Monkeys Production készítette és az egyik különlegessége, hogy párok versenyeznek benne. A csatornánál nagy reményeket fűztek a produkcióhoz, mely abból is látszik, hogy ez volt a TV2 idei őszének legelső újdonsága.

A Love Bistro azonban már az első nap sem érdekelte az embereket és gyengén indított, majd a harmadik adásra pedig teljesen bedőlt a nézettsége. A produkció azóta is katasztrofális számokat produkál. A múlt héten döntött arról a TV2, hogy a tervezettnél hamarabb, már szeptember 14-én elindítja a Bezár a bazár! 3. évadát. A game show az elmúlt évek egyik legsikeresebb vetélkedője volt.

Azóta kiderült, hogy jövő hétfőtől a Bezár a bazár! 20:40-kor lesz látható, a Love Bistrot pedig 22:10-re pakolják és nagyjából éjjel fél 1-ig fog tartani. A főzős produkció 5 hetes, így az utolsó két hét adásai éjszaka kerülnek képernyőre. Az elmúlt egy hónapban már ez a második gasztro témájú műsorbukás a TV2-n, ugyanis augusztusban a MasterChef VIP 2. szezonja is borzasztóan teljesített.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna